One Way Or Another

One way or another I'm gonna find ya
I'm gonna getcha getcha getcha getcha
One way or another I'm gonna win ya
I'm gonna getcha getcha getcha getcha
One way or another I'm gonna see ya
I'm gonna meetcha meetcha meetcha meetcha
One day, maybe next week
I'm gonna meetcha, I'm gonna meetcha, I'll meetcha
I will drive past your house
And if the lights are all down
I'll see who's around

One way or another I'm gonna find ya
I'm gonna getcha getcha getcha getcha
One way or another I'm gonna win ya
I'll getcha, I'll getcha
One way or another I'm gonna see ya
I'm gonna meetcha meetcha meetcha meetcha
One day, maybe next week
I'm gonna meetcha, I'll meetcha

And if the lights are all out
I'll follow your bus downtown
See who's hanging out

One way or another I'm gonna lose ya
I'm gonna give you the slip, a slip of the lip or another
I'm gonna lose ya, I'm gonna trick ya, I'll trick ya
One way or another I'm gonna lose ya
I'm gonna trick ya trick ya trick ya trick ya
One way or another I'm gonna lose ya
I'm gonna give you the slip

I'll walk down the mall
Stand over by the wall
Where I can see it all
Find out who ya call
Lead you to the supermarket checkout
Some specials and rat food, get lost in the crowd

One way or another I'm gonna getcha, I'll getcha, I'll getcha getcha getcha getcha
(Where I can see it all, find out who ya call)
One way or another I'm gonna getcha, I'll getcha, I'll getcha getcha getcha getcha
(Where I can see it all, find out who ya call)
One way or another I'm gonna getcha, I'll getcha, I'll getcha getcha getcha getcha
(Where I can see it all, find out who ya call)

Minden álmomban

Kedves Irén, így folytatom…

Azért írok néked itt levelet,
Mert múlt éjszaka álmodtam Teveled,
A másfél szobás lakásban, ahol lakom,
Sötétségben, kinyúlt testtel, tátott szájjal, vakon.

Nagy, kavargó álomképek között,
(Nagy, kavargó álomképek között,)
Az arcod négyszer elémbe jött.
(Elémbe jött.)
Az arcod láttam tegnap éjjel, Irén,
S négyszer súgtad: Fivérem, én
Fivérem a Föld még egyet fordul maga körül,
(Fivérem a Föld még egyet fordul maga körül,)
S én hozzád szólok négyszer belül
(Négyszer belül)
Négyszer egy nap rád gondolok,
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

Nekiszegeztem én a kérdést, hogy szeretsz,
Nekiszegeztem én a kikötőben,
Ahol indultam én Dél-Afrika felé,
Úgy fél négy felé, mikor a nap forró,
Indul a hajó.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Őszes férfi, sapkáján aranysáv,
Nyári délután indulás előtt,
Most ez vagyok én, s a másik az Te vagy.
Ami történt még itt, azt feledés fedi.

Minden álmomban
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz.
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz.

Te segítesz, ha meggyújtom a lámpát,
Ébredés után még egy kicsit
Itt maradsz velem, mielőtt elfelejtenélek,
Elfelejtelek, majd váratlanul
És egy másik helyen találom magam,
Az a fogoly vagyok, számom 307,
Aki megszökik, s üldözőit egy kis utcában lerázza,
Csenget egy helyen, s Te nyitsz rá ajtót.
Jössz megint velem, de ezúttal sötét van,
Lépteink alatt ropog a kavics,
És egy kastély felé, ami úgyszintén sötét,
Csak a másodikon látni lámpát,
Amin függ a szemünk, míg az óvatos cipők
Csak az utat lesik, úgy megyünk ott.

Minden álmomban
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz.
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz.

Nyári délután kérdezem, szeretsz-e?
A ház, a ház, a házra vigyázol-e?
Fogoly vagyok, éppen most szökésben,
Csöngetek, s Te nyitsz ajtót nekem.

Minden álmomban
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz.
Százféle változatban Te vagy velem,
És mindig Te segítesz...

Alízóta

Megyek most az úton, látod dagasztóban élek.
Házi lélek sül a testben, megeszik, ha kész lesz.
Itt pult fölött hajolva meghízott önérzet.
Nem hiszem el senkinek, hogy épp csak ennyit érek.

Tapasztalatlan álom azt hiszi nem ébredek a délre
Már kifordított magamból minden amit kértek tőlem.
Most: Segítség!- segített, aztán harapok a lécre,
Amit a számba dugott egy ismerős, aki a barátjától kérte.

Dadogok a tócsa szélén, hogy: Beleugorjak vagy mégsem?
Ki tudja mi a van a túlsó végén, hátha csak én vagyok élve.
Hagyták a tükröt az úton, én meg túl gondoltam a képet.
És belé fekszem, a vizes fészek meg betakar fülig egészen.

Így alszunk azóta is, az eső meg úszó hájakat érlel,
És figyelem hogyan változott az Aliz óta a képlet.
Itt Csodaország helyett csak egy részeg fekszik élve,
Nincs is semmi a tócsa mélyén, csak lekéstem megint a gépet.

Ez számtani megírott képlet, hogy az arcom szakad a szélben,
Mert a súlyomból annyit veszítek, amennyi épp aznap a mérgem.
Jön lábam, látod, tedd oda, itt a másik, nézz oda, tétova.
Én nem így vagyok részeg, csak hát mutogatok a Holdra

Itt nem tartozik hozzám, de ott ismerős lehetnék,
Hisz a senki fiát a senki földjén senki nem keresné.
Most már fölkelhetek innét, ez a tükör nem az én képem,
Az az égről néz a földre, ez meg a földről néz az égre.

Dadogok a tócsa szélén, hogy: Beleugorjak vagy mégsem?
Ki tudja mi a van a túlsó végén, hátha csak én vagyok élve.
Hagyták a tükröt az úton, én meg túl gondoltam a képet.
És belé fekszem, a vizes fészek meg betakar fülig egészen.

Így alszunk azóta is, az eső meg úszó hájakat érlel,
És figyelem hogyan változott az Aliz óta a képlet.
Itt Csodaország helyett csak egy részeg fekszik élve,
Nincs is semmi a tócsa mélyén, csak lekéstem megint a gépet.

Apám a vadludakkal

A másik szobában senki van csöndet csinál,
elszökik a napfény, mászik a ház falán,
anyám a konyhában a boldogságot főzi,
apám a kertben felszállásra vár……

Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

Gyökeret vernek a repedések a falakba, nézd, itt
fércelt álmaim szakadtan csüngnek alá,
megsárgult képeink maradtak a kamrában, érik,
anyám a családfán a kilátásra vár.

Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

A nyári boldogság biciklin, a határban érzi,
elmúlt időknek füstös illatát,
ahogy a vázon utazunk, az apám meg én,
beszőtte az emlék, mint kiadó pókszál szobát.

Várjatok ti éberek mindjárt kelek én is,
addig maradok álmomban, cirkuszban zenélni,
ahol a fűrészporos égen apám a ludakat nézi,
a szárnyas had elejére most már magát idézi,
és azt mondja: aludj nyugodtan, erre senki se jár.

Menetszél

Menetszélbe beletartom az arcomat
nagyon fejlett országon át visz a vonat
egy még fejlettebb országban egy nő is beszáll
menetszélben az arcába úszik a sál

Egy nagyon fejlett régióba igyekezik
egy nagyon fontos dolog miatt szeretkezik
majd de most csak kinéz az üvegre lehel
nem érkeznék úgy meg ahogy neki meg kell

Nagyon fontos dolgom van én messze megyek
eltűnnek a legelők jönnek a hegyek
nagyon fejlett kistérségben konferenciát
rendeznek a semmiről van-e semmi

Én pedig egy halott vagyok nagyon halott
mondtam jövök szakérteni csak adjatok
egy nagyon fejlett országból egy jól fejlett nőt
azzal demonstrálom majd a múló időt

Amilyen hülye vagy, én úgy szeretlek.

Ahonnan jöttél elillan,
Amerre tartasz sehol még.
Az élet a kettő között van,
A Sors furfangos ajándék.
Születsz, hogy mesés álmokat építs
De inkább leépülsz.
Ott állsz egy sorban feladni
Belehalni készülsz.

Szeretlek, bármit tehetnél,
Szeretlek-másképp mondani.
Nem lehet. Nem is tudom miért,
szeretnél többet hallani.
Bocsáss meg mindent magadnak!
Hisz egyszer úgyis elévül.
Semmi rossz nem tart örökké.
Végül megszépül…

Jó az, ha mindent ahogy van,
Úgy el tudsz fogadni!
A baj mindig múló állapot.
Nem kell folyton keresni!
Ha fejjel vagy a homokban,
Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap,
Hogy milyen kék az ég.

Amilyen hülye vagy,
Én úgy szeretlek.
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy.
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!

Születsz, hogy tanulj, amíg lehet.
Felnősz, azt mondod, hogy te már,
Túl vagy majdnem mindenen,
Rád már nem sok dolog vár.
Bocsáss meg mindent magadnak!
Hisz egyszer úgyis elévül.
Semmi rossz nem tart örökké
Végül megszépül…

Már megint hülye vagy,
Én meg úgy szeretlek,
Tán nem is tudod,
Milyen csoda vagy.
Amilyen hülye vagyok,
Beleszerettem az életbe meg
Mindenbe, mit ad!

Dézsma

Padlástól tornácig teli veled.
A homlok redőitől
a talp hámozott húsáig. Csordultig teli.
Hiányod a test hetedik napja.

Dézsmája, nem jutalma a teremtésnek.
Mint a kutyatej, fehéren gyöngyözik a verejték.
A vérben bénító, kósza áram,
zsinóron vonyító erő.

A bőr lidércek csipkeverése:
ahogy készül, foszlik is belé;
hiányod a hetedik nap,
dézsmája, nem jutalma a teremtésnek!

Padlástól tornácig teli veled.
Minden porció vámodra vár.
a lehelet nyers tömjén-ködje,
a gyomor alján sercegő avar.

Húsz év múlva

Nem szól a dal, szomorú, csendes este van
Most még mind itt vagyunk, de senki nem szól,
hallgatunk
Az éj is csendesebb, gyertek üljünk közelebb
Ez a búcsú éjszakánk, szóljon a dal hozzád, jóbarát

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk

Felkelt a nap, a reggel köszöntött reánk
Minket bántott a fény, az is, hogy elhagyjuk egymást
Együtt leszünk még egy hosszú éjszakán
Vígan átvirrasztjuk, ahogy tettük sok-sok éven át

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk

Hétköznapi

Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé, a kezem s kezed közé....

Fönn van a sorsunk az ég tetején, nappal ki sem derül,
csak éjszaka látni fényeit, mikor a józanság szenderül,
aztán reggelre lehull az ég, és hajtogat másikat, kék
színű ábrándokat, fehér bárányokat,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé, a kezem s kezed közé....

Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér,
és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén,
aztán napokig felém se néz, papírhajókon él,
majd elhozza lopott kincseit, a pillantásodért.

Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk.

Suis mon sillage et penches ton visage
Vois mon naufrage atteignant ton rivage

Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons
Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons

És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé a kezem s kezed közé....
És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé a kezem s kezed közé...

Éjszaka

Már éjfél múlt, a bár sötét
Felteszed a lemezt, hogy nincs elég
Tőlem most messze jársz
Behunyom a szemem míg rám találsz
Dobd el már a méla bút
Kapj el végre, unom a háborút

Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Már nem hatsz rám a szó világ
Hiába is csavarod nem jön át
Csillagfény és szórt szirom
Tudod jól, hogy nem erről álmodom
Nézz már rám, a hold borús
Vedd már végre észre, ég a rúzs

Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Nincs túl késő most is várok még rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szád
Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Nincs túl késő most is várok még rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szád

Valami kell

Odakint bőgnek a szarvasok,
én még mindig őz vagyok.
- Mennék, ha hívnál - mondja nekem.
Én nem tudom,
hogy milyen lesz a holnapom.
Nap jön, nap megy.

Szerelmesnek lenni
olyan, mint egy álom,
amiben a rókát
forgatják nyárson.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Tépik egymást a farkasok,
üldöznek démonok.
Baj van az agyban.

Megmenthet-e a Biblia,
ha így rángat a kémia?
Szem, láb, arc, haj.

A tökéletes ember
olyan, mint egy álom:
szemében rózsák,
a szíve meg bársony.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Szerelmesnek lenni
olyan, mint egy álom,
amiben a rókát
forgatják nyárson.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Ami elhasadt

És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés,
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen.

Nincs menedék

Mikor a nap leszállt a hegy mögött,
A szívembe bánat költözött és fájt, úgy fájt.
A városban a fények kigyúltak,
A csend katonái visszavonultak hozzám.
Az utcákat jártam a titkot keresve,
És vártam, hogy legyőzzön végre az este már.
Tudtam, hogy ennek is vége lesz egyszer,
Egy öngyilkosnak nem kell a fegyver,
És nem kell már a nyár.

Aranyba foglalt minket az idő,
De inkább kéne már egy igazi nő, egy igazi lány.
Éjjel az vágyak mind elhulltak,
Az álmok az agyból kiszabadultak hozzám.
Rohad a hús és ma elhal a vágy,
Egyedül, mégis egyedül vagyok,
Arccal a falnak fordulok és megyek tovább,
De csak a semmi vár.

(Most csak) Nézem a holdat, az alkohol forgat.
Ott van a testem, nincs, ami fáj.
Tízezer álom az álomhatáron,
Nincsenek órák és nincs akadály.
A halál nem él, mégis visszatér,
Mint a nyár után hozzám az igazi tél.

Fogynak az órák, nincsen elég,
Nézem a holdat, nincs menedék.
Tízezer álom, tízezer év.
Hiába minden, mert nincsen
Elég menedék nekem,
Hogy most kell vesztenem,
Nem elég nekem semmi sem
Kedvesem.

(Ember a földön és ember az égben.
Aranyba foglalt minket az idő.
Istent hívja, de mind a sötétben vár,
De inkább kéne már egy igazi nő, egy igazi lány.
Túl sok a fény és túl sok az eszme.
Éjjel a vágyak mind elhulltak,
Jézus tudta, de ő már messze jár.)

Az álmok az agyból kiszabadultak hozzám,
És ha fáj a szív, majd nélküle élek tovább.
Ha százezerből senki se tudja,
Senki se érti, hogy nem bírom már,
Nem bírhatom tovább.

Semmi sem véletlen

Ez csak egy tévedés volt,
Csak egy durva játék,
Ez csak egy félreértés,
Csak egy elkésett ajándék.

Sok volt a véletlen,
Semmit sem értettem.
Ebben az életben,
Sok volt a véletlen.

Acélgolyó a szívben,
Az élet még egy pillanat.
Kiestem a lendületből,
Hogy láthassam végre az arcodat.

Ebben az életben
Semmit sem értettem,
Semmit sem éreztem
Ebben az életben.

Eltűntem váratlan,
De nem voltam ártatlan,
Ebben a városban,
Ebben az álomban.

És most a hajnalt várom,
Amikor nem vigyáznak rád.
Eljövök én is érted,
Úgy, ahogy te is elhagytál.

Ebben a városban,
Ebben az életben,
Ebben az álomban
Semmi sem véletlen.

Közelebb

Hol vagy most élet, türelem?
Bennem van részed, figyelem,
Nincs is talán nagy távolság.
Csak a lényeg kúszik füveken,
Nem látják félszeg szemeken.
Kezembe ránc: jósolt tudás.
Két karba öltve nem szeret
Mozdulni éles köveken.

Sós ízű vágy, megvág a szád.
Egy madár a karja, tereken
Lökdös, de nem jut közelebb:
Áldatlan társ, ködben futás.
Itt vagy most élet, tipikus,
Nem vagy most hozzám kritikus
Megfestett fény tájkép elé

Hol vagy most élet, szerelem?
Elviszlek éles síneken
Hol vagy boldogság, türelem?
Mért nem jössz néha közelebb?
Hol vagy most másik kezeken?
Ki vitt el szép kis idegen?
Hol vagy most sírás üresen?
Mért nem jössz néha közelebb?

Itt vagy most élet, tipikus,

Nem vagy most hozzám kritikus.

Csak a lényeg kúszik füveken,

Nem látják félszeg szemeken.

Két karba öltve nem szeret

Mozdulni éles köveken...

Dadog

Ha nem szólsz hozzám, azt remélem
nem mondok neked olyat, én se
a szavak mind úgy tapadnak hozzám,
ahogy a levelek ősszel a kerítésre.

Úgy hiszed, hogy csak velem lehetsz boldog
én meg sokszor úgy, hogy csak veled nem
pedig, ahogy most állnak a dolgok
arra vártam egész életemben.

Dadog dadog dadog dadog azt mondja
ne-e ne-e ne-e ne-e ne-e
elmennék most már egy másik helyre szóval
nem-e lehetne-e?

Az én tengeremen csak egy hajó van
és ott úszik a víz bárhogy is dobálja
és ha nagy ritkán csendesség van
azt mondja, hogy az az ő boldogsága.

Dadog dadog dadog dadog azt mondja
ne-e ne-e ne-e ne-e ne-e
elmennék most már egy másik helyre szóval
nem-e lehetne-e?

lesz majd egyszer

lesz majd egyszer egy ablakom, amin benéz a táj
nagy kaland lesz nem menni onnan sehova már
minden reggel kifesteném, el se raknám a pemzlit
'otthon'-nak hívnám, mert így még nem hívtam semmit

lesz majd egyszer egy kartondoboz miben az álmaim tartom
abból rakunk tüzet, ha a cuccát behordta az alkony
nem lesz tévénk egymás arcán nézzük hogy táncol a fény
közelebb jönnek a hegyek és végre közelebb jönnék én, jönnék én

jól áll nekem az élet

meztelen, gondtalan, néha már fáj
jó lenne, ha értené az esztelen világ
lassan majd megszokod, de az még kicsit furcsa,
hogy a tegnap dallama ugyanúgy szól ma

mert
jól áll nekem az élet
meg ez a túl lazára vett felöltő
csak beszámolom a négyet
de nem lesz egyszerű keringő

nem munka, de nem könnyű egy életforma
de muszáj lesz feltennem az i-t a pontra
és ha közeledik egy új hatás
elsodor majd mindenki mást

szólok, hogy lásd:
jól áll nekem az élet
meg ez a túl lazára vett felöltő
csak beszámolom a négyet
de nem lesz egyszerű keringő

Szinopszis

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
-- eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

Ahogy elképzeltem

És most már azt sem bánom, hogy nincsen semmi úgy
Az ég mérges volt, a lány nevet
Az ég nem látta, mégis helyet kínált neki az ég alatt
A lány úgy döntött, hogy itt marad

Újra hasznosul minden darab,
Te is másból állsz, benned ragadt
Ko Kosok repes, spájz vagy, válogat
Benned sok tahó, meg sok áldozat

És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy
Ahogy elképzeltem
És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy
Ahogy elképzeltem
És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy

Káromkodj, az semmit sem ér
Feldobott kő, megdoblak kenyér
Egyetlen vagy, én egyedül vagyok
Te egyedül vagy, egyetlen vagyok

És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy
Ahogy elképzeltem
És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy
És most már azt sem bánom,hogy nincsen semmi úgy