Ikrek

Gyönyörű szép, vakít az ég
Ez az a nap, ez az az év
Hiába jó, nem élvezem
Hiába jó, ha nem szeretem

Már nem hat a hit, adj valamit
Ami nem vakít, nem alakít
Csak nyugtat, partra tesz
Magához húz, elereszt

Annyira fáj, mert gyönyörű volt
Most remeg a föld és vérzik a hold
Hiába szép ha nem visz át
Drágám, jó éjszakát!

Repül a gép, visz a hajó
Vissza se nézek. Mire való?
Megérkezés, elindulás
Mintha nem is történne más.

Tied a kéz a homlokomon
Akkor is jó, ha nem akarom
Legyen tiéd, nem érdekel
De nem én engedlek el

Éhes a vágy, megint enni kér
Igazi hús kell és igazi vér
Beleremeghet a föld s az ég
A szerelem mégsem elég

Gyönyörű szép, de belehalok
Saját magamnak nem hazudhatok
Nekem se jó, neked se kell
Ma mégsem engedlek el

Valami más, valami szép
Megválthat, megváltoztathat még
De sosem elég!
Sosem lesz vége már!
Beleremeg most az ég!
Sosem lesz vége már!
Tudom, hogy mennyi elég!
Sosem lesz vége már!
De sohasem lesz talán…
Sosem lesz vége már!

Ilyen egy férfi

Mint húsból a féreg, úgy mászik előre az órán a nagymutató,
Szervezetemben a szer vezet engem és megfeszít, mint a rugó,
Szemben a pálya, már senki sem várja, késik az éjjeli gyors,
Ki tudja előre, hogy erre a földre magával még mit hoz a sors...

1. Ilyen egy férfi? Nem ezt akartam,
Nem erre vártam álmaimban.
Tudod, drágám, azt szeretném,
Ha minél előbb elfelednél engem.

Embergép, aki győzni akar, hiába, ha szeretni sem mer,
Kéri az Istent, hogy rajta segítsen, mert többé már nem hat a szer,
Tönkremegy lassan, egy vírus az agyban, csak erre a napra vár,
Lázas a teste, ölelni szeretne, de tudja, hogy ölni muszáj...

2. Sajnálom, ha felkavartam
Az érzéseid, ha megzavartam,
A gondolkodásod úgyse jó,
A szerelem ma már kihalt szó.

3. Bocsáss meg, de nem én kértem,
A szerelmet nem én meséltem,
Felejts el és úgy a jó,
A szerelem ma már kihalt szó.

Gyere velem

Mire vársz?
Tudom, hogy mindent
Szeretnél
Itt állsz
Nem is értem
Miért kerestél
Kiabálsz
Valahogy hívnál
Ölelnél
Még egy perc
Végül megteszem én, ne félj

Fogd meg a kezem
Gyere velem
Ha a zene zúg
Tudok egy helyet
Ahol mehet minden
Ugyanúgy
Hiszen ezért
Vártam rád

Nem kell, hogy keress
Csak szeress
Úgy mint azelőtt
Érzem, hogy nem szívod el
Előlem a levegőt
És ezt te is tudhatnád

Ott állsz
Félsz, hogy megint
Elszúrnád
Mire vársz?
Bárcsak
Vigyázhatnék rád
Kiabálsz
Pedig meg is súghatnád
Még egy perc, kérlek velem vészeld át.

Bilincs

Bilincseld a kezed hozzám
Dobd a kulcsot messze el
Zárd az ajtót száz lakattal
Az emlékeimet töröld el

Megpróbáltam félreállni
És visszakapni a szívedet
És visszakapni a szívemet
Itt minden megtörténhetett
De tudom jól, hogy minden hiába
Megtörtént minden, ami
Megtörténhetett
Szögesdróttal vegyél körbe
Építs falakat körém
Minden sarkon egy őrtoronnyal
S a börtönőr magad legyél

Nekem késő, neked durva
Tudod jól, hogy szokni kell
Tudom, jól, hogy szökni kell
Vagy behunyt szemmel tűnni el
Nem szeretnék "nem szeretni"
Behunyt szemmel tűnni el

Füledbe súgom: "Mindörökké
Kell, hogy boldogabb legyél
Kell, hogy boldogabb legyél"
Eltűnsz majd, ha itt a tél
Ne gondolj most semmi másra
Én eltűnök ha itt a tél.

Gólya

Ha kicsit több, nem baj, maradhat
Fogadjunk, hogy a felét már így is elhagytad
Az életemnek két szárnya van
Az egyikből a másikba irányítom magam

Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, két vége van
Az egyiktől a másikig égetem magam

Hagyom, ha még, kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam

Jobbról beelőz egy álom
Semmi nincs már a fejemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe

Elém tart egy órát
És a mutatók állnak
Ez a dal rendel hozzá
Öreg országúti fákat

Ha jó a szél, az irány maradhat
Fogadjunk, hogy nem dőlök be egy újabb áramlatnak
Hála Isten, hétvége van
Az egyiktől a másikig égetem magam

Hagyom, ha még kell még egy óra
Kiugrom pont a Föld felett és lent megérkezik a gólya
Az életemből egy jó, ha van
Ha kicsit több, nem baj, maradhat, elfoglalom magam

Háromszor indultam érte
Az égbe én is felfutottam
Mindenki más lentről nézte:
A csillagkapukon átjutottam

Minden újabb kívánságom
S minden egyes régi emlék
Megbotlik egy szivárványon
És összemosódik a festék

Jobbról beelőz egy álom
Nincs már semmi az eszemben
Távolabbi kilátásaimmal
Elúsznak a fellegekbe

Elúsznak a fellegekbe
Elúsznak a fellegekbe…

Néha

A földön alig állsz
Mégis a holdra vágysz
Túl szűk idő
Ki tudja, mit vesz elő
Fiad is vár
Lányod is már
Néha mégis fáj
Régen más voltál

Még csak most kezdted el
És neki már menni kell
Utoljára ölel
Az élet máshol telel
Most azt mondja nem
Aztán mégis igen
Néha mégis kell
Hogy dallal altasd el

Az évek így múlnak el
És te már semmiben nem hiszel
Lehettél volna más
De mindig más a hibás
Miért kell az egész
Ha csak ennyi volt és kész
Néha mégis szép
És néha ennyi elég

És nincsen más
Nincsen ami jobb
Minden csupán illúzió
Fekszem arccal a sárban
És a mennyekben érzem magam
Annyira fáj és annyira jó

Annyira fáj és annyira jó

Dörömbölnek a vágyak

Jó vagy az ágyban, és tetszel nekem,
Lehetnél akár a hű, a hű kedvesem
De nem vagy hű, csak néha kedves
Hozzám és a többiekhez
Na gyerünk...

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Ha nem vagy itt, akkor vágyakozol
Ha itt vagy akkor, megöl az unalom.
Nem élhetek veled se nélküled,
Szétzilálod az életem .

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Egy ősi késztetés bennem
Szinte szétszakítja a testem
Dörömbölnek a vágyak
Maguk alá gyűrnek engem

Te csak ne sápadj, te csak ne pirulj,
Te csak őrizd meg arcszíned,
Mert jöhet itt még olyan idő
Hogy elveszítheted

Te csak ne sápadj, te csak ne pirulj,
Te csak őrizd meg arcszíned,
Mert jöhet itt még olyan idő
hogy elveszítheted
(ami jár neked)

Gyilkos szerelem

Megöl majd érted a szerelem
Hátulról támad majd nekem
Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
Úgy kellesz úgy kell a szerelem

Leszokni rólad nem tudok
Még egyet még egyet akarok
Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
Úgy kellesz úgy kell a szerelem

Túl nagy a hely és túl kevés az idő
Túl sok a férfi nekem túl kevés a nő
Ne válassz engem én úgysem az vagyok
Egy életen át még én sem hazudhatok

De egyszer próbáld meg velem,
Kegyetlen, utolsó szerelem
Úgy kellesz, úgy kellesz nekem
Úgy kellesz úgy kell a szerelem

Ez lesz az utolsó alkalom
Az utolsó ugrás az utolsó napon
Az utolsó szó, az utolsó lapokon
Ez lesz az utolsó, hiába számolom

A pusztulás lebeg fejünk fölött
Az utolsó ember a sarkon rád köszön
Utolsó napunk, utolsó perce
Csak a vágy villamosa
Nem jár már erre

Szemellenzős szexuális élet
Testünk, lelkünk az őrült vágyaké lett
Elegánsan verd fejed a falba
Agyad a ruhád, nehogy bemocskolja.

Nehéz idők

A reggel igazi magyar reggel,
A munka vár, én nem maradhatok.
Csodálatos a rendszer,
Ez a rendezettség, a legnagyobb fokon.
A villamosok is arra mennek,
Amerre nekem menni kell.
De mondd, mi történne,
Ha egyszer, csak egyszer,
Egyszer az életben nem szállnék fel?

Hosszú volt az éjszaka,
Felébredtek a régi álmok.
Túl messzire mentem,
Vissza már sohasem találok.
Áttáncoltam az éjszakát,
Most reggel az élet megy tovább.
Nem tűnik fel, ha eltűnök,
Nem kaptam szárnyakat, mégis elrepülök.

A földhöz ragadtak a bátor álmok,
Ki megy keresztül majd a kristályóceánon?
Nehéz az eső, gyenge a nap,
Évek múlnak el egyetlen perc alatt.

Élni akartam csak, de most már győzni kell,
Nehéz idők, mégis valamiben hinni kell.
Gonosz varázslat, sötét mágia,
Miféle szellemnek kellett elszabadulnia?

Mondd ki vagy, és miért ítélsz,
Ha te sem tudhatod, meddig élsz?
Te sem tudhatod,
Hogy meddig tart még ez az egész.

Hosszú volt az éjszaka,
Felébredtek a régi álmok.
Túl messzire mentem,
Vissza már sohasem találok.
Nem kaphattam szárnyakat,
Pedig álmokat adtam az életért,
És életet az álmokért,
Álmokat a csókjaidért.

Végtelen utazás

A szél kócos hajam arcomba vágja,
Kicsit felébredek.
A sötét árnyak, csak fényre várnak,
Őket is magammal viszem.

Fáradt a szemem, zsibbad a lábam,
Autóm alattam nem pihen.
Utazom kitűzött célom felé, de
Ne hidd, hogy ezt elhiszem, oh, ne!

Az út mellett emberek állnak,
Arcukat elmossa a sebesség.
Belőlem ők is csak foltokat látnak,
S ez elég nekik, pedig többet ér.

Ha jeleznének, intenének:
Álljak meg, mert kellek még!
Azt hiszem ez elég lenne,
S a végtelen utazás véget érne.

Utazom, utazom
A világon át, az éjszakán át,
Utazom egy életen át.

De kell valaki, aki utamon elkísér,
És velem van a nehéz időkben,
S foghatom a kezét, ha az jó.

Ha valaki egyszer megérti azt, hogy
Miről is beszélek, az már nagyon jó.
S az utam nem volt,
Nem volt hiábavaló.

Szedegetem

Elég volt, kidobok mindent,
Elég volt, hogy minden rád emlékeztet,
Elég volt, hogy minden nap várlak,
Elég volt, hogy csak téged látlak.

De rég volt, hogy itt jártál nálam,
De rég volt, hogy enyhítetted vágyam,
De rég volt, hogy foghattam kezed,
De rég volt, hogy beszélhettem neked.
Szedegetem kidobott emlékeimet.
Szedegetem, mert tudom, téged sosem felejthetlek el.

Enyém volt a hajad, a tested,
Enyém volt a hangod, a lelked.
Nehéz volt, de kidobtam mindent,
Nehéz volt, mert tudom, téged sosem felejthetlek el..

Szedegetem kidobott emlékeimet.
Szedegetem a széttépett leveleket,
Szedegetem kidobott emlékeimet,
Szedegetem, mert tudom, téged sosem felejthetlek el.

Térj vissza

Gyönyörű szemű szeretőm
Benned a mélybe látok
Nincsenek most hazug szavak
Nincsenek határok, barátok

Kezed alatt énekelnek
A tétova mozdulatok
Szürke egű napjaimat
Fényesíted, ragyogtatod

Nyitott öleden vágy pihen
Titkolsz engem, mint a vétket
Szádból ritkán szól igen
Pillantásom szívvel érted

Lovászfiú lennék, vagy őrződ, vagy harcosod
Vagy lennék úr fölötted, lennék kegyetlen zsarnokod

De te többé már nem akarod
De te többé már nem akarod

Halott szerelmed kihűlt pillangó testét elküldöd nekem
Így kívánsz a jövőre szerencsét
Szerencsét a jövőre, mit nélküled vészelek át
Hát kívánj jó éjszakát

Térj vissza, térj vissza

Halott szerelmed kihűlt pillangó testét elküldöd nekem
Így kívánsz a jövőre szerencsét
Szerencsét a jövőre, mit nélküled vészelek át
Hát kívánj jó éjszakát

Térj vissza, térj vissza
Térj vissza, térj vissza

Persze hajnal van megint

Az ágy nem hófehér
Az éjjel véget ér
Tisztulni kezd most a fény
Persze hajnal van megint
Az Idő ránk legyint
Alvó tested mellett áll a tegnapi én

Minden tudományunk
A tánc, amit tegnap jártunk
Szemünkben megnőtt a vágy

És elmúlt egy perc alatt
Belőle semmi nem maradt
Nem hófehér már az ágy

Nézd hajnal van,
A fény fellobban
Pedig hallom még a dalt
Ami minket összetart
Ne hidd, hogy könnyen elhagylak
Ó, bárcsak értenéd
Bennem nincsen büszkeség
Én adok testet a vágyadnak

Veled is becsaptam magam

De a szívem nyitva van...

Tű a vénán

Kiabáltál és úgy szavaztál,
hogy szabadjon neked ezt is
Elfelednéd de nincs szerencséd,
mert ez fertőzőbb, mint a pestis
Mindig sírsz, hogy a gyűlölet öl
Közben szétszakadsz a gyűlölettől
Egyszer minden lator meglakol
Nem lehetsz otthon már sehol
Neked a hazugság dalol

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár
Hogy valaha ember voltál

Ember! Ember! Kelj fel és járj!

Köpködtél az ég felé
Aztán a nyakadba hullott szépen
Zabáltad folyton az életet
De most te vagy terítéken
Mind, aki játszik az ördöggel
Észre se veszi, hogy az ördög nyer
A bajt kerested, megszeretted
El ne hidd, hogy szabadon enged
A magad erejéből, úgy szabadulj meg!

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál

Ember! Ember! Kelj fel, és járj!

Minden Hozzád Hajt

Szél szárnyán jöttünk, mint a kék madár,
S gyermek lett a lényünk.
A föld Ránk várt, kaptunk szívet és hazát,
De ellobbant a fényünk.
Mondd hol van már mi szép volt...
A gyermek messze rég,
S a felnőtt ma sem tért haza még.

Volt száz nyár, láttunk álmot, és csodát,
S voltunk annyi minden...
Sírtál már, és sírtam sok-sok éjszakát,
De mégsincs béke itt bent.
Mondd hol van már, mi szép volt...
A gyermek messze rég,
S a felnőtt ma sem tért haza még.

Mit ér, hogy a szívem most is ver?
És dobban...
Ha senki nem felel
Hiszem még, s tudom megtalállak majd,
Hiszen rég minden csak Hozzád hajt.

Volt úgy bár, hogy hittük nem lesz több határ,
Az égig már elértünk.
De új nap kélt, s átírt minden új reményt,
S a fényében elégtünk
Mondd hol van már mi szép volt...
A gyermek messze rég,
S a felnőtt ma sem tért haza még.

Mit ér, hogy a szívem most is ver?
És dobban...
Ha senki nem felel
Hiszem még, s tudom megtalállak majd,
Hiszen rég minden csak Hozzád hajt.

Mit ér, hogy a szívem most is ver?
És dobban...
Ha senki nem felel
Hiszem még, s tudom megtalállak majd,
Hiszen rég minden csak Hozzád hajt.

Mit ér, hogy a szívem most is ver?
És dobban...
Ha senki nem felel
Hiszem még, s tudom megtalállak majd,
Hiszen rég minden csak Hozzád hajt.

A Zöld, a Bibor és A Fekete

Kereslek néptelen utakon
De csak semmi vár
Dörögve zúgnak a betonon
Lánctalpas éjszakák.

Falakról bámul az unalom
Csak a csend szól rám
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...

Zöld Csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod, legyen az álmod szép.

Állok a felnyitott hidakon
Zavaros víz fölött
Kereslek túl tömött buszokon
Bezárt ajtók mögött.

Állok ott ahol a szobádban
Bíbor köd szitál
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...

Zöld Csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép

Játszd el a dalt, ami sose szólt
Vedd fel a fehér gitárt
Játszd el a régi húrokon
Az utolsó utazást

Idegen árnyak a színpadon
Folyik a show tovább
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...

Zöld Csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép.

Zöld Csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod szép
Legyen az álmod
Legyen az álmod szép.

Délelőttök a kádba’

Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villanás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a csókolatlan száj
A propellerrel borzolt táj
Az ökörsütő huszárok
A fényképező japánok
Te vagy a kocsiban a duda
A túróscsuszás Óbuda
A nedves mezők illata
Az egyetlen, ki megkapna

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Szerelmesen zebrán szaladsz
Alkonyat lesz, ruhátlan
Megfürdünk a Dunában

Az utolsó pillanat

Kezekben fegyver
Szemekben éles késként villan
A reménykedés
Mint láz vágtat át
Az agyakon
A lüktetésbe merült
Remegő izgalom:
A várakozás
Az ismeretlennel való találkozás
A vágy és az álom
A tarkókon ül
Mint köd a tájon

És rázendít a Nap
És fénybe merül
Az Utolsó Pillanat

A szerelem jó, a szerelem fáj

Aki szakállal hordja a szemüveget,
Biztos nagy tudósa a léleknek,
S tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog,
Jaj, a földre zuhannak a csillagok!

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Megyünk át az életen,
Néha jó, aztán megszokjuk már.

Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál,
Tőr a szívben, máris meghaltál.
S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul,
Az összes óceán vize túlcsordul.

Nincs itt baj, hidd el nekem,
Csak megyünk át az életen,
Néha rossz, aztán megszokjuk már:

A szerelem jó, a szerelem fáj,
A szerelem szép, a szerelem fáj,
A szerelem jó, a szerelem fáj.

A szerelem jó, a szerelem fáj,
A szerelem szép, a szerelem fáj,
A szerelem jó, a szerelem fáj.

Katapult

A hinta száll, közel most az ég
Rajta ül egy srác és én
Szárnyalunk, szerelmeskedünk
Fáj de mégis jó nekünk
A gép zuhan, a füst vakít...

Lángra lobban karjaim közt-eltaszít
Nem lángolt így senki értem-égünk, élvezem
Száj a szájon, katapult muszáj
Rozsdabarna az ég alja és mélyvörös a táj

Sziklaszirt- zajos landolás
Nincs már meg e perc se más
Elégtünk- a magunk szerteszét
Szórja földeken a szél

Az erdő ég- hát földet ért
A vadászgép a hegy mögött
Hulladék száll belőle
És pár bomba ráhull a városra

Megérzések, álmok, jóslatok
Nem mondták neked, hogy
Holnap nem vagy már sehol
Híradók, filmek és a plakátok
Nem szóltak, hogy holnaptól
Már nem kell kabátot venni többé
Jön egy új világ
Nem lesz benne mozgás
De akkor már elaludtál...