Benned a fény

Ugye te is szereted ha hajnalban,
Megint úgy kezdődsz el, épp ahogy véged van,
Te is azon kapod magad még egyszer, hogy csak ott tévedsz el,
Ahol egyenesen kanyarogsz

Reggel keresed az értelmét,
Aminek magad adtál éjjel még,
Képzelj napot ide, s lehetnél
A válasz arra, amit kérdeztél

Belül a fény, kinn a világ
És semmit nem muszáj,
Szabadesés benned a vágy, ne félj, csak szállj,
Sohasem érhet véget a tánc,
Bár felhő jöhet száz,
Nézz befelé, és messzire látsz!

Egyszer mást akarnál, elrepülni délre,
Máskor egyszer élsz, de mégse nézhetsz félre,
Bárhol jársz tudod sose szégyelld azt, aki lettél végre.

Ugye te is akarod a délutánt, hogy előbb elmeséld, ami majd este vár,
Ugye tényleg nem is érdekel más, mint hogy engedd szabadon magadat a dalon át?

Belül a fény, kinn a világ
És semmit nem muszáj,
Szabadesés benned a vágy, ne félj, csak szállj,
Sohasem érhet véget a tánc,
Bár felhő jöhet száz,
Nézz befelé, és messzire látsz!

Tudom minden éjjel,saját szemedbe nézel,
Váltakoznál folyton a járdára kiömlő fénnyel,
Mától új nap, új kor, Ragyogjon az újhold,
Gyere érezd, hogy jó!

Belül a fény, kinn a világ
És semmit nem muszáj,
Szabadesés benned a vágy, ne félj, csak szállj,
Sohasem érhet véget a tánc,
Bár felhő jöhet száz,
Nézz befelé, és messzire látsz!

Széttépett érzelmek

A padlón reszketve testem a hideg rázza
ereimben mérged lesz eljövendő napjaim átka
A szorosan ölelt kígyót ősi ösztön hajtja
gyerünk, nem néz oda, harapd már, rajta-rajta

Hiába minden, minden mit érte tettem
a gyilkolás vágya benne elrejthetetlen
Mikor a testemmel melegítem őt fel
kinyílik a szája, és belémmar hideg vérrel

Széttépett érzelmek, vége mindennek
hidd el gyűlöllek, megöl a fájdalom
kést szúrtál szívembe, egyre mélyebbre
kéllyel élvezve, halotti ágyamon

Nem tudod mit tettél, elvettél mindent tőlem
minden jót megtagadó, őrült vad lett belőlem
Mérged megfertőzött, vírusként leépítve
a harcban elgyengült lelkem végleg kikészítve

Világom összeomlott, falai rámdőltek
levegőm egyre fogy már, megmentők nem jönnek
Hogyha kijutok egyszer, és újjáépítem
megtalállak, bárhová bújsz, és a méregfogadat kitépem

Széttépett érzelmek, vége mindennek
hidd el gyűlöllek megöl a fájdalom
kést szúrtál szívembe egyre mélyebbre
kéjjel élvezve halotti ágyamon

Nem tudja senki

Nem tudja senki, hogy honnan jöttem
Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem
Ködös a múltam, nem ismeri senki
Nincs otthonom, nincs hova visszamenni
Sose voltam gazdag, de megvan minden
A legszebb pillanatok vannak ingyen
Sok fénylő szempár ragyog a világon
Millió lányé és én mindet imádom

Rohanok, hogy a nevem egy olvadó jéghegybe véssem
Félek, nem érem el
Életfogytig tart a vágy, de nincs aki féltsen
Mégsem érdekel
Azt mondják, hogy magasról lehet nagyot esni
Én ha elestem sem, álltam neki bűnbakot keresni
Néztem a szürke eget, azon tűnődtem, hogy lehet
Hogy ezer ágra süt a nap most is a felhők felett
Ha nyeregbe kerültem, mindig jött a pofon
Ez megtanított átlépni az üvegszilánkokon
Lehet a zsebemben teltház vagy csak lyukas garasok
Ez egy hullámvasút és én utas maradok

Nem számolom, az élet rajtam hányszor ejtett sebet
A legnagyobb viharban sem kerestem rejtekhelyet
Mert a tettek helyett nem cselekednek a szavak
Inkább leszek nincstelen úgy, hogy mellette szabad
Minthogy olyan utat válasszak magamnak, ami másé
Semmim sincs, de mindenem egy útitársé
Nem nyom agyon a súly, pedig nem véletlen mondják
Hogy a batyumba csomagoltam a világ összes gondját
Egy vándor vagyok, nehezen megérthető
De nem mindig ég a ház, mikor az ég a tető
Csak sodródok az árral és pont mint egy folyó folyok
Nekem az is elég, ha egy csillag rám mosolyog

Gondolatban párszor eldobtam már az evezőt
Amikor nem láttam magammal közös nevezőt
Van, hogy húz az ág s jól megtép a szél
De vihar előtt vörösen ég a kék
Úgyhogy tessék itt egy kabát, én magamnak már kötöttem
Remény volt a fonál, por- és cseppállóvá tettem
Hiszem minden nap, hogy ami tegnap ért
Egy kérdéssel felel a holnapért