Alszik

Alszik, nem ad békét a párna,
szíve a csendnek a rút akadálya,
nem is érzi, hogy érez,
hagyja, hogy rémek vigyék el.
Alszik, csakhogy álma az nincsen.
Frakkja, a baldachin bársony is libben,
lepedője a szőnyeg, jönnek a szemtelen szörnyek.
Alszik, belenyúl a homokba, és fojtja a légüres tért a karom,
azaz mély szakadások a paplan, lélegez így szakadatlan

Alszik, csakhogy álma az nincsen.
Nyúlik az ember a priccsen végig.
Az utolsó se rémlik, kattog az óra. Ki érti?

Alszik, csakhogy álma az nincsen.
Nyúlik az ember a priccsen végig.
Az utolsó se rémlik, kattog az óra. Ki érti
az időt meg? Ez időtájt ha hullik a pernye, kiég.
A napot lopom el, meg a gyertyát.
A sötét ami védi. Vetkőzz le térdig!
Nem látsz?

Na mondjad, mi van veled?
A száj a szíven nevet, picit még legyél velem!
Tudom, nem sokáig húzod.
Befogom fülem, szám, a kezed fogom csak.
Lám, repülünk innen talán.
Tépem a blúzod.
Na mondom, mi van velem:
Esőcseppeket szedek.
Tudod, hogy alvás helyett itatom a fákat.
De te csak aludj ha tudsz, reggelre nem hat a cucc.
Akkor már aligha tudsz.
Én meg alig látlak. Alig látlak. Alig látlak.