Minden Száj Nyitva Áll

Minden száj nyitva áll,
És a fény megcsillan
A pillanat késhegyén,
Aki él, feláll,
Hogy biztos-e, amit lát,
Jönnek ki a
Tengerből a bálnák.

S jönnek ki a
Fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet

Abból úgyse semmi,
Amit gondoltok,
A pillanat most
Mindenkit tetemre hív;
Rakja föl mindenki a szárnyait,
Nekem is van
A szekrényben egy kis fehér,
Verdesek, de testem
Már túl kövér.

S jönnek ki a
Fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet

Abból úgyse semmi,
Amit gondol - Tokkal-vonóval,
A mellbe' csomóval,
Gyöngyök disznóval keverve,
Mind csak áll,
Mint a bál
Előtt régen Hamupipőke,
De jönnek galambok,
Segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?

Mennyi szép mozdulat,
Halak üveg mögött,
Nők dugás közben,
Autók a sztrádán,
Virágok tavasszal,
Ablakok ősszel,
Didergő királyok,
Sok szép halálok,
Besétál, leteszi
A vizes kalapját,
És azt mondja:
- Itt leszek ezentúl,
Te meg almát eszel bicskával,
Váratlanul jöttél
- mondod, falatot rágva.

Miért pont most jönnek ki
A fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet.