Boldogtalan

Csendes, szép az éjszakám
mégis nyugtalan.
Nincs is semmi baj talán
csak itt, csak én, magam.

Régen nem is szenvedek,
csak félek, hervadok,
új útra is léphetek,
hisz mindegy hol vagyok
boldogtalan.

De majd rám talál,
mikor nem is számít már
hogy mi is volt, ki volt, s miért.
Mert akarom az új esélyt,
s tudom, hinni már elég,
lehetnék annyi év után
boldog - talán.

A régi vágy, hogy légy velem,
egy meggyűrt szalmaszál.
Semmire se jó nekem
csak elengedni fáj.

S amíg lépni nem merek
nem lesz máshogyan.
nem akarok, s nem leszek
többé senkiért boldogtalan.

S tudom rám talál
hiszen elengedtem már
ami volt, ki volt, s miért.
Mert akarom az új esélyt
s tudom, hinni épp elég.
lehetnék annyi év után
boldog - talán.

Hány ajtó nyílt!
Hisz egy békétlen szív
senkit nem vár, nem hív.
S csakis tőlem függ már
és minden rám talál!

Éjszakám…
még néha nyugtalan.
Bár nincs is semmi baj talán,
hisz jó így, egymagam.

Többé sose kérdezem,
miért nincs máshogyan.
Csak mindkettőnket engedem
élni – boldogan...