A fák is siratják

Tovább él a nap, amikor megláttam
Tovább él a perc, amit úgy kívántam
Ha tovább élek én, tovább él Ő bennem
Mit tehetnék mást, ha egyszer is szerettem

A fák is siratják az elveszett lombokat
Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?
A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél
Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél.

Maradnék

Alszom, mert nem jössz már
És úgysincs más ki mellett magam vagyok,
Önmagam vagyok.

Vártam, de nem hívtál,
Csak eszközként tekintesz rám, mert hagyom,
Mert mindig hagyom.

Tudtam jól, hogy más a cél
Már az első kérdésnél.
De a válaszod nélkül nem megyek,
Naívan mint egy kisgyerek
Maradnék, még maradnék.

Valaki remél, valaki csak él...
Nem talállak úgysem másban,
Hidd el, bármerre is jártam.
Valaki remél, valaki csak él...
Nem talállak úgysem másban,
Hidd el, bármerre is jártam.

Lépnék, csak engedj el
Hisz mennem kell, de kulcsom nálad marad,
még nálad marad.

Ébren, de álmodnék,
Hisz úgyis más, kiben megláttad magad...
Megláttad magad.

Miért volt más a cél
Már az első kérdésnél?
Tudnom kell mi az mit itt hagyok,
Válasz nélkül úgysem indulok
maradnék, még maradnék.

Valaki remél, valaki csak él...
Nem talállak úgysem másban,
Hidd el, bármerre is jártam.
Valaki remél, valaki csak él...
Nem talállak úgysem másban,
Hidd el, bármerre is jártam.
Veled jó, veled még, olyan egyszerűen szép
Csak tudnám, hol tartunk.
Hisz üres minden papírlap, írnék rólunk mindennap
Míg itt vagyunk... míg itt vagyunk.

én már nem

valami itt a közelbe' lángol
én táplálom e türkiz nászt most
mindig a tükörbe' látom
ott van a távol
és hajt és űz és akar és vámol
megeszi a testemet tartó rácsot
elhal a lelkem és ordítom egyre,

hogy nem, nem, nem
hogy nem, nem, nem

csak egy percet adj még aludni reggel
csak kicsit ne kelljen betegnek lennem
csak egyszer legyek ragyogó rendbe'
és had ne kelljen ügyesnek lennem
még egy utolsó apró álom,
ami ölelget engem az ágyon
csak hadd ne kelljen ezt énekelnem,
hogy boldog vagyok, de nincsen kedvem

én már nem, én már nem,
én már úgysem kelek fel élve

én már nem, én már nem,
én már úgysem kelek fel

aztán dadogni kezdek a bátorságtól
ököl a zsebben, dalolok szebben,
kiűz a reggeli óra,
bátor hangon kivág az ágyból,
várom, hogy ki jön nekem,
hogy legyen egy percem,
csak még csak egyszer, csak még csak egyszer,
és nem mondom el még ezeregyszer,

hogy nem, nem, nem
hogy nem, nem, nem

én nem így akartam rendet tenni,
álmaim mindig pénzért venni,
csak kész, ez a fény,
ami a kezeim tartja
benne akartam nyugodni,
nyugtatni minden kis lelket,
maradék testet, a szemedet mertem,
apró kanalak,
evez a szeszben,
ott nyugszom el,
egy tekintetmeder ...

én már nem, én már nem,
én már úgysem kelek fel élve

én már nem, én már nem,
én már úgysem kelek fel

Olyan csak olyan

Nekem olyan kevés
Elég volna belőled
Nekem tényleg nem kell
Belőled az egész
De te nem tudod nem adni
Nekem az egészet
Úgyhogy elvesztem az egészet ezért.

Nekem nincs több érvem
Talán este majd találok
Most délután van
Hadd feküdjek nyugodtan
A párnámra vannak
Hímezve virágok
Letépek egyet és elhervad nyomban.

Még válogatsz én nem
Szép számokat kértem.

Neked olyan kevés
Elég volna belőlem
Neked tényleg nem kell
Belőlem az egész
De én nem tudom nem adni
Neked az egészet
Úgyhogy elvesztem az egészet ezért.

Még válogatsz én nem
Szép számokat kértem.

A Hold szerelme

Mikor elsuhanni látod
Éjjel az árnyakat.
Ha nem veti meg senki más
Aznap az ágyadat.

Csak halkan szól a dal
Senkit nem zavar.

Ha úgy érzed repülni kéne
Vedd fel a szárnyakat.
Ha azt gondolod, maradni kell,
Felejtsd el a vágyakat.

Csak a hajnal látja már,
Hogy visszafordultál.
Csak a hajnal hallja meg
Kopogó léptedet.

A Hold szerelme rabul ejtett évek óta már.
Foglya lettél annyi furcsa, magányos éjszakán.

Ha nem hagy nyugton a gondolat,
Hogy újra egyedül vagy.
Ha sötétnek látod a fényeket,
És furcsának a hangokat.

Csak benned szól egy hang,
Amit senki más nem hall,
Csak benned él egy kép,
Mire emlékezel még.

A Hold szerelme rabul ejtett évek óta már.
Foglya lettél annyi furcsa, magányos éjszakán.

Jól

Kérded: hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok, jól.
Kérded: hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok, jól.
Fázom... Helyetted fázom.
Hallgatok, hogy elmondjam: miért nincs ez jól?
Persze félek és persze, ha megkérded, mondom:
- Jól vagyok, jól.
Látom, ahogy fényképeket gyűrsz,
Mert nem vagyok jól.

Kérded: hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok, jól.
Kérded: hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom: jól vagyok, jól.
Hallgatom, hátha elmondod,
miért nem vagy jól.
Mert rajtad látom,
magamon látom,
Hogy miért nincs ez jól.
Hogy csak fecseg a lélek, hogy csak beszél a száj,
a szem semmit sem lát, a kéz ráncosan vár.
Jól vagyok, jól...
Jól vagyok, jól...
És az utolsó fénykép a földre kerül,
mert nem vagyok jól.

Móló

Majd mesélek neked a toronyról, ami a móló végén a tengerben állt.
Ahova séta közben egyszer elmerészkedett egy szerelmes pár.
És mesélek neked a szoborról, ami ott áll a torony tetején:
egy szerelmespár ölelik egymást,
ahogy te meg én.

Csillagtalan volt az az éjjel, a mellvértnek dőltek, az orrukig se láttak, megpróbáltak szerelmeskedni, de ez se jött össze,
a szerelmespárnak.

Ne nyúlj hozzá (ne nyúlj hozzá),
érinthetetlen (érinthetetlen),
érinthetetlen, mint minden más
ebben a történetben.

A lánynak muszáj volt nevetnie, a fiú meg szégyellte, hogy ügyetlen.
Ha tudta volna, hogy min nevet a lány abban a hidegben.
Ha tudta volna, hogy min nevet, tán nem is bújt volna hozzá
A fiú a lányhoz, hogy jóvá tegye, amit nem is ő tett rosszá.

Ne nyúlj hozzá (ne nyúlj hozzá),
érinthetetlen (érinthetetlen),
érinthetetlen, mint minden más
ebben a történetben.

Csak egymás számára tűnt el a testük,
Csak innen nem tudnak elmenni többé,
Csak megáll a kezük, csak megáll az eszük,
Csak ez a torony válna már köddé.

Csak ez a torony nem omlik össze,
csak ez a móló nem vezet vissza,
csak ez a vihar elülne végre,
csak ne volna minden olyan,
olyan össze-vissza.

Ne nyúlj hozzá (ne nyúlj hozzá),
érinthetetlen (érinthetetlen),
érinthetetlen, mint minden más
ebben a történetben.

Csak értené, hogy min nevetett,
Csak tudná, hogy előre látta,
Csak ismerné ezt a történetet,
Csak menne már az idő
előre vagy hátra.

De ez a történet egy szerelmespárról
szól, akik szoborrá lettek,
Úgy hogy a lány ezt előre tudta, és a fiú is
rosszat sejtett.

Ne nyúlj hozzá (ne nyúlj hozzá),
érinthetetlen (érinthetetlen),
érinthetetlen, mint minden más
ebben a történetben.

Ne nyúlj hozzá (ne nyúlj hozzá),
érinthetetlen (érinthetetlen),
érinthetetlen, mint minden más
ebben a történetben.