Húsz év múlva

Nem szól a dal, szomorú, csendes este van
Most még mind itt vagyunk, de senki nem szól,
hallgatunk
Az éj is csendesebb, gyertek üljünk közelebb
Ez a búcsú éjszakánk, szóljon a dal hozzád, jóbarát

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk

Felkelt a nap, a reggel köszöntött reánk
Minket bántott a fény, az is, hogy elhagyjuk egymást
Együtt leszünk még egy hosszú éjszakán
Vígan átvirrasztjuk, ahogy tettük sok-sok éven át

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen
De hosszú még az út és közben valamit tenni kell
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk

Hétköznapi

Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé, a kezem s kezed közé....

Fönn van a sorsunk az ég tetején, nappal ki sem derül,
csak éjszaka látni fényeit, mikor a józanság szenderül,
aztán reggelre lehull az ég, és hajtogat másikat, kék
színű ábrándokat, fehér bárányokat,
és hagyom, hogy nézd, nézd, nézd és nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé, a kezem s kezed közé....

Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér,
és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén,
aztán napokig felém se néz, papírhajókon él,
majd elhozza lopott kincseit, a pillantásodért.

Fönn van az életem egy fa tetején, senkinek le nem hozom,
csak maradok tisztelettel ott köpködve fűmagot,
aztán reggelre kikel a rét és talpam alá feszül,
az élettel együtt csak te meg én hármasban fészkelünk.

Suis mon sillage et penches ton visage
Vois mon naufrage atteignant ton rivage

Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons
Je suis ivre ivre ivre, ivre de tes saisons
Celles qui dessinent mes plus folles déraisons

És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé a kezem s kezed közé....
És hagyom, hogy nézd, nézd, nézd, s nem fér már semmi közénk,
a kezed s kezem közé a kezem s kezed közé...

Éjszaka

Már éjfél múlt, a bár sötét
Felteszed a lemezt, hogy nincs elég
Tőlem most messze jársz
Behunyom a szemem míg rám találsz
Dobd el már a méla bút
Kapj el végre, unom a háborút

Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Már nem hatsz rám a szó világ
Hiába is csavarod nem jön át
Csillagfény és szórt szirom
Tudod jól, hogy nem erről álmodom
Nézz már rám, a hold borús
Vedd már végre észre, ég a rúzs

Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Nincs túl késő most is várok még rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szád
Nincs túl késő most is várok rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szám-ra a szád

Nincs túl késő most is várok még rád, rád
Hagy úgy mindent nem kell más csak a szád

Valami kell

Odakint bőgnek a szarvasok,
én még mindig őz vagyok.
- Mennék, ha hívnál - mondja nekem.
Én nem tudom,
hogy milyen lesz a holnapom.
Nap jön, nap megy.

Szerelmesnek lenni
olyan, mint egy álom,
amiben a rókát
forgatják nyárson.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Tépik egymást a farkasok,
üldöznek démonok.
Baj van az agyban.

Megmenthet-e a Biblia,
ha így rángat a kémia?
Szem, láb, arc, haj.

A tökéletes ember
olyan, mint egy álom:
szemében rózsák,
a szíve meg bársony.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Szerelmesnek lenni
olyan, mint egy álom,
amiben a rókát
forgatják nyárson.

Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
Valami kell ma éjjel,
De reggel menj el!

Ami elhasadt

És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés,
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen.

Nincs menedék

Mikor a nap leszállt a hegy mögött,
A szívembe bánat költözött és fájt, úgy fájt.
A városban a fények kigyúltak,
A csend katonái visszavonultak hozzám.
Az utcákat jártam a titkot keresve,
És vártam, hogy legyőzzön végre az este már.
Tudtam, hogy ennek is vége lesz egyszer,
Egy öngyilkosnak nem kell a fegyver,
És nem kell már a nyár.

Aranyba foglalt minket az idő,
De inkább kéne már egy igazi nő, egy igazi lány.
Éjjel az vágyak mind elhulltak,
Az álmok az agyból kiszabadultak hozzám.
Rohad a hús és ma elhal a vágy,
Egyedül, mégis egyedül vagyok,
Arccal a falnak fordulok és megyek tovább,
De csak a semmi vár.

(Most csak) Nézem a holdat, az alkohol forgat.
Ott van a testem, nincs, ami fáj.
Tízezer álom az álomhatáron,
Nincsenek órák és nincs akadály.
A halál nem él, mégis visszatér,
Mint a nyár után hozzám az igazi tél.

Fogynak az órák, nincsen elég,
Nézem a holdat, nincs menedék.
Tízezer álom, tízezer év.
Hiába minden, mert nincsen
Elég menedék nekem,
Hogy most kell vesztenem,
Nem elég nekem semmi sem
Kedvesem.

(Ember a földön és ember az égben.
Aranyba foglalt minket az idő.
Istent hívja, de mind a sötétben vár,
De inkább kéne már egy igazi nő, egy igazi lány.
Túl sok a fény és túl sok az eszme.
Éjjel a vágyak mind elhulltak,
Jézus tudta, de ő már messze jár.)

Az álmok az agyból kiszabadultak hozzám,
És ha fáj a szív, majd nélküle élek tovább.
Ha százezerből senki se tudja,
Senki se érti, hogy nem bírom már,
Nem bírhatom tovább.

Semmi sem véletlen

Ez csak egy tévedés volt,
Csak egy durva játék,
Ez csak egy félreértés,
Csak egy elkésett ajándék.

Sok volt a véletlen,
Semmit sem értettem.
Ebben az életben,
Sok volt a véletlen.

Acélgolyó a szívben,
Az élet még egy pillanat.
Kiestem a lendületből,
Hogy láthassam végre az arcodat.

Ebben az életben
Semmit sem értettem,
Semmit sem éreztem
Ebben az életben.

Eltűntem váratlan,
De nem voltam ártatlan,
Ebben a városban,
Ebben az álomban.

És most a hajnalt várom,
Amikor nem vigyáznak rád.
Eljövök én is érted,
Úgy, ahogy te is elhagytál.

Ebben a városban,
Ebben az életben,
Ebben az álomban
Semmi sem véletlen.

Közelebb

Hol vagy most élet, türelem?
Bennem van részed, figyelem,
Nincs is talán nagy távolság.
Csak a lényeg kúszik füveken,
Nem látják félszeg szemeken.
Kezembe ránc: jósolt tudás.
Két karba öltve nem szeret
Mozdulni éles köveken.

Sós ízű vágy, megvág a szád.
Egy madár a karja, tereken
Lökdös, de nem jut közelebb:
Áldatlan társ, ködben futás.
Itt vagy most élet, tipikus,
Nem vagy most hozzám kritikus
Megfestett fény tájkép elé

Hol vagy most élet, szerelem?
Elviszlek éles síneken
Hol vagy boldogság, türelem?
Mért nem jössz néha közelebb?
Hol vagy most másik kezeken?
Ki vitt el szép kis idegen?
Hol vagy most sírás üresen?
Mért nem jössz néha közelebb?

Itt vagy most élet, tipikus,

Nem vagy most hozzám kritikus.

Csak a lényeg kúszik füveken,

Nem látják félszeg szemeken.

Két karba öltve nem szeret

Mozdulni éles köveken...

Dadog

Ha nem szólsz hozzám, azt remélem
nem mondok neked olyat, én se
a szavak mind úgy tapadnak hozzám,
ahogy a levelek ősszel a kerítésre.

Úgy hiszed, hogy csak velem lehetsz boldog
én meg sokszor úgy, hogy csak veled nem
pedig, ahogy most állnak a dolgok
arra vártam egész életemben.

Dadog dadog dadog dadog azt mondja
ne-e ne-e ne-e ne-e ne-e
elmennék most már egy másik helyre szóval
nem-e lehetne-e?

Az én tengeremen csak egy hajó van
és ott úszik a víz bárhogy is dobálja
és ha nagy ritkán csendesség van
azt mondja, hogy az az ő boldogsága.

Dadog dadog dadog dadog azt mondja
ne-e ne-e ne-e ne-e ne-e
elmennék most már egy másik helyre szóval
nem-e lehetne-e?

lesz majd egyszer

lesz majd egyszer egy ablakom, amin benéz a táj
nagy kaland lesz nem menni onnan sehova már
minden reggel kifesteném, el se raknám a pemzlit
'otthon'-nak hívnám, mert így még nem hívtam semmit

lesz majd egyszer egy kartondoboz miben az álmaim tartom
abból rakunk tüzet, ha a cuccát behordta az alkony
nem lesz tévénk egymás arcán nézzük hogy táncol a fény
közelebb jönnek a hegyek és végre közelebb jönnék én, jönnék én

jól áll nekem az élet

meztelen, gondtalan, néha már fáj
jó lenne, ha értené az esztelen világ
lassan majd megszokod, de az még kicsit furcsa,
hogy a tegnap dallama ugyanúgy szól ma

mert
jól áll nekem az élet
meg ez a túl lazára vett felöltő
csak beszámolom a négyet
de nem lesz egyszerű keringő

nem munka, de nem könnyű egy életforma
de muszáj lesz feltennem az i-t a pontra
és ha közeledik egy új hatás
elsodor majd mindenki mást

szólok, hogy lásd:
jól áll nekem az élet
meg ez a túl lazára vett felöltő
csak beszámolom a négyet
de nem lesz egyszerű keringő

Szinopszis

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
-- eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?