Százéves pályaudvar

Vannak idők, mikor menni kell,
Mikor feltűnik a ház falán a jel.
Nem volt már egészen fiatal,
És úgy érezte, majdnem belehal.
Mikor a sínek mellett állt egy hajnalon,
Azon a százéves pályaudvaron.

Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
Ez a föld már nem az én otthonom.
Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
De a szívemet örökre itt hagyom,
De a szívemet örökre itt hagyom.

Az utcákon a gyűlölet vonult,
S a láthatáron felizzott a múlt,
Érezte, hogy most már menni kell,
Mert mindig ugyanúgy kezdődik el.
S csak ott állt egy hajnalon,
Azon a százéves pályaudvaron.

Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
Ez a föld már nem az én otthonom.
Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
De a szívemet örökre itt hagyom,
De a szívemet örökre itt hagyom.

Nagy volt a zaj a pályaudvaron,
S mintha már ott állt volna rég,
Egy régi film, egy furcsa film,
S oly ismerősnek tűnt a kép.

Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
Ez a föld már nem az én otthonom.
Elbúcsúzom, elbúcsúzom,
De a szívemet örökre itt hagyom,
De a szívemet örökre itt hagyom.