Ugyanúgy hallasz

Magamban tartom, hogy itt van a vég!
Már kérted, hogy szóljak, de mégsem tudok.
Bár megittam egy kávét, hogy erőre kapjak,
hogy én legyek az, aki benned majd lakhat még.
A szavakon túl is ért. Aki szeret a nulláért.
Aki szeret a nulláért, még…

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

Ha nem jön a holnap, holnap mi legyen?
Legyen-e ugyanúgy, mint?
Tegnap ugyanúgy maradt minden,
mint ahogy látod idekint.
Mindenki kérdezi, mi van veled,
de épp itt van az újév, rád vár!
De nem akarok mást már, csak, amit te adnál!
Az, amit más ad, nem kell!

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

Szürke nappalok és szürke nappalik...
Hol van a fény, ami bennetek lakik?
Itt van a lelkem Pesten,
mégis máshol hagytam a testem.
Mondd el, hogy értsem azt, amit mondtál!
Mondd el, miért nem érthetek mégsem?!
Nem vagyok az, akit vártál, értsd meg,
de ugyanúgy harcolok érted!

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

Tudtam, ugyanúgy hallasz!
Tudtam, hogy ugyanúgy hallasz,
mint én magamat belülről!
Tetszik, mégis felőröl...

iszom a bort

iszom a bort, ölelem a babámat
úgysem érem keresztül a hazámat
úgysem érem keresztül a világot
elengedem most már
nem őrzöm a lángot
csak annyit még, neked s nekem elég
világítsa be az erdő közepét
arcodat láthassam, ha leszáll az este
s kezed teszed kezembe

iszom a bort, ölelem a babámat
úgysem érem keresztül a hazámat
úgysem érem keresztül az
erdő felett a csillagos eget
csak ebbe a kis gyertyába
lehozni tudom neked

iszom a bort, ölelem a babámat
úgysem érem keresztül a hazámat
úgysem érem keresztül az
erdő felett a csillagos eget

iszom a bort, ölelem a babámat,
úgysem érem keresztül a hazámat
úgysem érem keresztül az
erdő felett a csillagos eget
csak ebbe a kis gyertyába
lehozni tudom neked

Add vissza

Ágyamból felkelve üres szobák!
Az erkélyre kilépve ázott ruhák!
Kopott álmok színpadán,
tavasz, nyár majd tél után,
Meleg párnán aludnám.

Lépted alatt megremeg egy csillag,
Ne várj mert virrad. Az a sok szóbeszéd..Elég!
Nekem már nem kell!, Mer' a nap ha felkel,
a ‘légyott’ már elkel veled.

Add vissza a játékom,
a tányérom, a játékom.
Add vissza, mer' nem bírom.

Régi festmény, kőalak,
A sok hű emlék kóstolgat,
Páros kéz, szél fújta az utad.
Én csak kettőt számolok,
látom már a holnapot,
száz hibádból szólamot lopok.

Add vissza a játékom,
a tányérom, a játékom.
Add vissza, mer' nem bírom.