Védtelen

Milyen védtelen vagyok, a színpadon,
Mikor érted meghalok,
Már elsöpörték fáradt lelkemet, a függöny mögött,
De még rólad álmodok.

Szólj, ha elvakít a fény,
És ha néha rontok még,
Adj egy új esélyt.
Kérlek, szólj, ha megfakult a varázs,
És bennem többé már,
Semmit nem találsz.

Néma csendben ott vagyok, bármerre jársz,
A fénylő partokon,
S ha távolodnék régi önmagamtól, legbelül,
Tudom, hozzám tartozol.

Szólj, ha elvakít a fény,
És ha néha rontok még,
Adj egy új esélyt.
Kérlek, szólj, ha megfakult a varázs,
És bennem többé már,
Semmit nem találsz.

Félek,
mennyit érek,
Az álmom véges,
ébressz fel...

Mert valaki kell, akinek adhatok,
Valaki kell, kiért meghalhatok,
Mert valaki kell, ki a végén majd átkarol,
Valaki kell, kivel majd szállhatok... a messzi tájakon...
túl az álmokon... a földi vágyakon...

Csak szólj, ha félsz,
Mert, bármit kérsz,
Mind feladnám érted,
Csak adj egy új esélyt...

Szólj, ha elvakít a fény,
Segíts, ha néha rontok még,
Szólj, ha megfakult a varázs,
És bennem, semmit nem találsz,
Szólj, ha elveszett a remény,
Hogy hozzád eltaláljak még,
Ha itt maradnék nélküled,
Én elveszek...

Mert valaki kell, kinek adhatok,
Valaki kell, kiért halhatok,
Mert valaki kell, ki majd átkarol,
Valaki kell, kivel szállhatok... a messzi tájakon...

Még... még... még... adj egy új esélyt...