Nem kell más

Te ugyanúgy akarsz, ahogy én téged,
És éjjel az ágyban is ugyanazt érzed.
Én látom a szemeden, ha nem is mondod;
Őrültek vagyunk és nem bolondok!

Nem kell más, úgy csókolnám a szádat,
Letépném az összes ruhádat,
Ahogy azt nem csinálta még más!
Nem kell más, amikor a szemembe nézel,
majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál,
És nem kell más!

Ugye játszottál már a gondolattal,
Hogy egyszer majd mellettem ér a hajnal?
Édes hangod a fülembe súgja:
Nem volt elég, csináljuk újra!

Nem kell más, én mint egy állat
elevenen felfalnálak,
Miközben szétszakítanál.
Nem kell más!
Én nem sokat kérek:
Nyelvem hegyén a véred,
Te pedig a torkom harapd át,
És nem kell más

Nem kell más, úgy kívánom a szádat,
Csókolni a kezed, a lábad,
Érezni a bőröd illatát,
Nem kell más
Jó a kocsiban, a kádban,
Jó a fűben, az előszobában
Nekem mindegy hol jön ránk

Nem kell más!
Nem értek a szóból,
Sose legyen elég a jóból,
Örökre elcsábítottál!
Nem kell más!
Úgy akarlak téged
Nem érzed, megőrülök érted,
Adj hát nekem egy éjszakát!
És nem kell más!
(Nem kell más
Nem kell más
Nem kell más
Nem kell más)

Van az a pillanat

Van ez a pillanat ami külön halad
de mikor rádköszön tudod, hogy nem fáj
Van ez a gondolat ami ha elragad
a földről elemel
Van ez a nézés ami csak érzés
de átúsznád vele az éjszakát
Van ez a lényed kit hajt a véred
hogy elrabolja önmagát

Ez nem az a tánc amiből nem kérsz
Ez nem az az öröm amitől nem félsz
Ez nem az a perc ami megvár
Ez nem az a lány akiért nem kár

Van ez a kérdés amit a féltés
titokban tart vagy elhibáz
Van ez a harcod amiben arcod
csak sírni lát
Van ez a védelem amitől féktelen
erővel nekivágsz
Van ez a szempár bármikor feltár
és erre vágysz

Ez nem az a tánc amiből nem kérsz
Ez nem az az öröm amitől nem félsz
Ez nem az a perc ami megvár
Ez nem az a lány akiért nem kár

Nem kérsz
Nem félsz
Megvár
Nem kár

Ez nem az a tánc amiből nem kérsz
Ez nem az az öröm amitől nem félsz
Ez nem az a perc ami megvár
Ez nem az a lány akiért nem kár

Üvegszilánkkal

Üvegszilánkkal karcolom a neved a karomra.
Nekem fontos, hogy ott légy a húsban, hegesedj rám, öregkoromra.
Bőröm kerítés szilvafával, te ott alvadsz nyugodtan,
s mint gyümölcs a magvat, úgy hordozlak magamban.

Kimondanám, mint egy valódi költő, nem elkoptatott szavakkal,
de cukorba fullad a lángoló szív, s az bevonja édes sziruppal.
Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán, ott vagy a falat kenyérben,
az esti olvasmány behajtott lapján, a karomra karcolt névben.

Én nem látok mást, csak téged, én nem látok mást, csak téged.

Röppen a szó, olyan mélyre hatol
a rostokba, sejtekbe belekarol.
Egymásba olvad az élő anyag,
felkészülnek, hogy elnémuljanak.
Millió részecske aléltan zuhan:
molylepkék fényben és naftalinban.

Én nem látok mást, csak téged, én nem látok mást, csak téged.

In the End

(It starts with one)
One thing I don't know why
It doesn’t even matter how hard you try
Keep that in mind, I designed this rhyme
To explain in due time
All I know
time is a valuable thing
Watch it fly by as the pendulum swings
Watch it count down to the end of the day
The clock ticks life away
It’s so unreal
Didn’t look out below
Watch the time go right out the window
Trying to hold on but didn’t even know
Wasted it all just to
Watch you go

I kept everything inside and even though I tried, it all fell apart
What it meant to me will eventually be a memory of a time when I tried so hard
And got so far
But in the end
It doesn't even matter

I had to fall
To lose it all
But in the end
It doesn't even matter

One thing, I don’t know why
It doesn’t even matter how hard you try
Keep that in mind, I designed this rhyme
To remind myself how
I tried so hard
In spite of the way you were mocking me
Acting like I was part of your property
Remembering all the times you fought with me
I’m surprised it got so (far)
Things aren’t the way they were before
You wouldn’t even recognize me anymore
Not that you knew me back then
But it all comes back to me
In the end

You kept everything inside and even though I tried, it all fell apart
What it meant to me will eventually be a memory of a time when I tried so hard
And got so far
But in the end
It doesn’t even matter

I had to fall
To lose it all
But in the end
It doesn’t even matter

I've put my trust in you
Pushed as far as I can go
For all this
There’s only one thing you should know
I've put my trust in you
Pushed as far as I can go
For all this
There’s only one thing you should know
I tried so hard
And got so far
But in the end
It doesn’t even matter
I had to fall
To lose it all
But in the end
It doesn’t even matter

Monte Carlo

Milyen volt Monte Carlo? A hajad kiszőkült.
Angyalföldi kislakásban, mindenki összegyűlt.

Azt mondod megváltoztam, nem is kell beszélni,
Részegen nevetgélve, szőnyegre hamuzni!

Ide hiába jöttél, itt senki se vár.
A kagylóba sírod, hogy mindenki bánt.
Keressünk együtt egy üres szobát,
Ezt érezned kéne, de Te mindig csak vársz!

Füstfelhőben úszni, szőnyegen repülni,
Tengerkék falak között, ismerőst keresni...

Jó, hogy visszajöttél, jó, hogy itt vagyok!
Várj egy pillanatra, kettőnkre gondolok!

Ide hiába jöttél, itt senki se vár.
A kagylóba sírod, hogy mindenki bánt.
Keressünk együtt egy üres szobát,
Ezt érezned kéne, de Te mindig csak vársz,
Te mindig csak vársz, Te mindig csak vársz,
Te mindig csak vársz... Te mindig csak...
Te mindig csak... Te mindig csak vársz!

Te mindig csak vársz... Te mindig csak vársz...
Te mindig csak vársz... Te mindig csak vársz!

Ide hiába jöttél, itt senki se vár.
A kagylóba sírod, hogy mindenki bánt.
Keressünk együtt egy üres szobát,
Ezt érezned kéne, de Te mindig csak vársz,
Te mindig csak vársz, Te mindig csak vársz,
Te mindig csak vársz, Te mindig csak vársz..!

Mindig péntek

Hívott a csaj, hogy van egy kis baj,
Úgyhogy a mai pornó sztornó.
Tudod a fiúja félti... Fél, hogy félreérti,
A vére ma mitől forró.
Mikor kéz a kézben, teljes egészben
Az anyakönyv előtt állva.
A férje ő lett, a fiúja meg én
Tudod ki van ez találva.

Hívott másnap, hogy gödröt ástak
A csatabárd le van téve.
Elég szúrós de neki mégis
Az én dárdám hegye kéne. Pedig én
Nem csinálok mást épp csak
Teszem amihez értek
Ha neki úgy jó hát legyen mondjuk
Minden héten a péntek.

Jön, ha el tud jönni és persze
Telefonál ha gáz van, de ha
Kilép a felvonóból, néha már a
Lépcsőházban enyém a keze a lába,
A szíve a szája, a fehér mája
A vérem szívja, a húsom rágja,
Ágyéka izzó máglya.
Acél karmait belémvágja!

Hívott másnap, hogy gödröt ástak
A csatabárd le van téve.
Elég szúrós de neki mégis
Az én dárdám hegye kéne. Pedig én
Nem csinálok mást csak épp csak
Teszem amihez értek
Ha neki úgy jó hát legyen mondjuk
Minden héten a péntek.

Jön, ha el tud jönni és persze
Telefonál ha gáz van, de ha
Kilép a felvonóból, néha már a
Lépcsőházban enyém a keze a lába,
A szíve a szája, a fehér mája
Enyém a keze a lába,
Enyém a szíve a szája,
Enyém a fehér mája,
Meg a teste minden apró porcikája.

Ágyéka izzó máglya.
Ágyéka izzó máglya.
Ágyéka izzó máglya.
Ágyéka izzó máglya.
Ágyéka izzó máglya.
A vérem szívja, ágyéka izzó máglya.
A húsom rágja ágyéka izzó máglya.
A vérem szívja, ágyéka izzó máglya.
A húsom rágja, ágyéka izzó máglya.
A vérem szívja a vérem szívja ágyéka izzó máglya.
A húsom, a húsom rágja ágyéka izzó máglya.
Acélkarmait belémvágja ágyéka izzó máglya.
Acélkarmait belémvágja ágyéka izzó máglya.
A vérem, a vérem, a vérem szívja ágyéka izzó máglya.
A húsom rágja, ágyéka izzó máglya.
A vérem, a vérem szívja ágyéka izzó máglya............

Embergép

Műszerekkel mérem a nagy közömbösséget,
túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.

Az otthon nevű részen a panelrengetegben
embergépek élnek, zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva,
kattanásig húzva a szívűknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.

Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
végigsöpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának minden szorongásom,
az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak,
de kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
s dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.

Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
végigsöpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának minden szorongásom,
az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Mossuk le hipóval, marjon le a csontig.
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem
A sebek behegednek, és kicsorbul a késem

Én még tükörbe tudok nézni

Újra itt a reggel
Már nyitva van a szemem
Kicsit nyűgös vagyok még
Nem tudom, hogy mi van velem.

Ma is egy lehetőség.
De mi van, ha nem jön el
Mit tehet az ember
Így húszon túl, a harminchoz közel.

Ma is küzdessz
Talán holnap jobb lesz
Majd észrevesznek
És egy angyal jót tesz
Lehet, hogy okom lenne félni
De legalább én még tükörbe tudok nézn

Azt hiszed szívesen lennék
Én is egy kopasz tahó
És lenne a csajomnak mindíg
gyémánt fűlbevaló.

Sikkasztó brókerfiú
Egy piti kis adócsaló
Jó az ügyvéd, kimossa mindíg
Egy napot sem ült még, pedig oda való

A magyar hősök
Ezt irígyled
Hogy mit tett érte
Már később mindegy
Lehet, hogy elvehetném és nem is kellene kérni
De legalább én még tükörbe tudok nézni

Lassan eljön az este
Jutalmam ma sem kapom
De nem adom fel mert
Lehet a holnap lesz az én napom

Olvass ha elédtárúl
Az emberek indulatából
Frissülj fel
A bűzt a város okádja magából.

Ha ma elvesztem
Holnap újra kezdem
Ha egymagamban is kell összeesnem
Talán, hogy jobban is lehetne élni
Hisz egy halálraítélt is tud még remélni.

De legalább én még tükörbe tudok nézni.

Csonka vers

Kezdtem ezt a verset én
tavaly május elején,
idén lett csak készen,
idén sem egészen.

Címe az volt : Életem,
s kihúztam, mert félszegen
sántikált a címe,
minden lába, ríme.

Újra kezdtem, s ez alatt,
fél esztendő leszaladt,
de az égre nézve,
alig vettem észre

Az égen egy felhő szállt,
s az a felhő nem is szállt,
lebegett vagy állt tán,
mint egy őr, várt rám.

Azt a felhőt néztem én,
míg e forgó év felén,
csak lehullott onnan,
mint katona holtan.

Ismét kezdtem, Háború
lett a címe; Százsorú
volt az első versszak,
jajgatott, mint vert had.

Jaj, mit is kerestem itt?
Katonák holttesteit.
Bűverő terelte
lépteimet erre.

Kutattam a tárva tárt
messze hajló láthatárt.
Föllelem, reméltem,
nyittyát, minek éltem.

Életemmel kezdtem el,
háborúban vesztem el,
Én másról akartam
szólani e dalban.

Másról én, de nem lehet,
valaki nem engedett,
Tán a ma lepergő
oszlótestű felhő.

Kóla, jég és whiskey

Ez a Mónika itt nem a Santa csak egy
Hülye liba felbosszant az összes
Barátnője fecseg a szájuk jár
A fejében felül fekete lyuk alul
Rozsdás mint a Vuk és ha tényleg
Nincsenek tabuk nem értem mire vár

Amit mondasz tényleg izgi de inkább
Kóla jég és whiskey kell béb’

Hagyjuk a romantikát inkább
Igyál még egy kortyot én meg
Tömök egy laza pipát aztán
Kezdjük végre a dolgot béb’
Kezdjük végre a dolgot el

Ez a másik ez meg Barbara
Na ő se szent ha bárki hallana róluk
Tudnia kell ezek tömni való libák
Nekem mind a kettő megvolt de hogyha
Egyik se lett meg volna akkor se
Omlana bennem össze semmilyen világ

Tudod a többiek már várnak ne gyere
Éljünk egy kicsit a mának béb’

A mai buli ha ráznál a Malibu-i háznál
Este nyolckor veszi a rajtot
Ha eleget innál ha nem paráznál
Végigparáználkodnánk a partot

Tudod a többiek már várnak ne gyere
Éljünk egy kicsit a mának mer’
Amit mondasz tényleg izgi de inkább
Kóla jég és whiskey kell

Hé, ha jó lesz a dressz béb’ amiben jössz
Én nyitom az ajtót te asz’ondod kösz
Én meg annyit csak hogy nem bánom
Csináld úgy hogy vonyítsak a díványon
Úgy tüzelsz mint valami légvédelem és ha
Arra kérsz hogy ma légy még velem
Néhány órát hát legyen mert ha semmi nincs rajtad csak én
Az is jó rád nem csak a dressz amiben hozzám jössz…

Meztelen

Félelem,
Kényelem,
Ráfekszem és elalszom.
Álmodom
Az életet,
De a végén – félek hogy elbaszom.

De szerencse,
Évente
Mindig valamit mondhatok.
Jaj de miért van ott
Ó a tükörben
Az a félelem ami nincs is ott?

Harangoznak,
Legyen vége,
Napba nézek - tegyen jégre.
Elolvadnék,
Szeretkeznék,
A félelemnek levetkőznék.
Jajjj

Az érzelem
Az jó nekem,
De az is fáj, hogy ezt elhiszem.
Szenvedek,
És élvezek,
És mindenkinek hisztizek.

Bekaphat
Az élet,
És kiköphetne, de kiégek.
Sajnos kiégnek
Ó a nappalok,
És szar lesz, ha egyszer meghalok.

Harangoznak,
Legyen vége,
Napba nézek - tegyen jégre.
Elolvadnék,
Szeretkeznék,
A félelemnek levetkőznék.
Jajjj

Meztelen test,
De most már úgy fest,
Hogy semmiképpen sem árva,
Körbe fonják
És felkavarják,
A félelem csak őt várja.

Megkívánja,
És táncba hívja,
Szürke tangó a vágyba.
Hömpölyögnek,
Összejönnek,
És meghalnak az ágyban.

Félek, félek,
mindenkitől félek.

Félek, félek,
Még magamtól is félek.

Napba néző

mosolyog a nap
fénnyel betemet
sugara vakít
mégis vele nevetek
ma valami más
nem kötnek a szerepek
lebegek a fény hátán...

mosolyog a nap
felhőtlen az ég
alul a világ
olvadt vanília shake
beleragadunk
mégis nekem ez a kép
valahogyan épp így jó...

keresem a végtelennek tűnő éjek tarka gyilkosát
keresem a délibábok földjét, ahol a nap álma ring, és minden ember lát
valami csodát

lezuhan a nap
mint egy repülő
hatemeletes
házról csorog a tetőn
benyeli a fal
végül marad a vörös
grefiti a ház alján

ugyanaz a film
láttam eleget
de ma nem akarom
átadni a helyemet
olyan az egész
mint egy buta jelenet
amiben a főhős sír...

világ végén holnap
rám zuhan a fehér fény
üres üvegekből
vékony sugár
folyik a nyakamnál
folyik a nyakamnál
folyik a nyakamnál!

mosolyog a nap
fénnyel betemet
sugara vakít
mégis vele nevetek
ma valami más
nem kötnek a szerepek
lebegek a fény hátán

keresem a végtelennek tűnő éjek tarka gyilkosát
keresem a délibábok földjét, ahol a nap álma ring
és minden ember lát
valami csodát...

Soha ne gondold

Talán túl korai még
Hogy ilyen örömet érezzél
Talán túl késő már
De még veled a bánat jár
Talán túl közeli még
De a baj nem elég
Keress még
Túl távoli már
De ha elfelejtenéd
Emlékeztet rá
Ha más nem,
Talán ez a dal

Talán túl sokat ígért
Ez a holnap tegnap még
Túl tágas a tér
Talán nincs levegő
Kevés az idő

Soha ne gondold
Hogy véget ért a nyár
Soha ne mondd, hogy vége,
Talán csak térdig ér a sár
A varjak körbejárnak az égen
De soha ne hallgass rá
Néha közeli ágakon ülnek
De soha ne félj,
Hazarepülnek majd

Talán túl keveset ér
Olyan keveset érdemel
Ez a múló
Tovatűnő
Tétovaság.

Soha ne gondold
Hogy véget ért a nyár
Soha ne mondd, hogy vége,
Talán csak térdig ér a sár
A varjak körbejárnak az égen
De soha ne hallgass rá
Néha közeli ágakon ülnek
De soha ne félj,
Hazarepülnek majd

Jó reggelt Bori

Az én édes életem
közel van minden nekem:
fodrász, a bolt, az újság.
Hello, jól nézel ma ki,
köszönnek, jó reggelt, Bori.
Én is tudom, ők is tudják

nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva,
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.

Háton a kávémban egy légy,
élhetnénk úgy, ahogy rég,
énekeltem nektek szépet.
Talán az éghajlat vagy mi,
nem könnyű nagyon itt lenni.
Mindenki tudja, pedig tényleg

nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.

Nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.

Nagyokat lépni a napfénybe jó
sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bénázva
miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap.