Gyáva forradalmár

gyáva forradalmár-már
maga alá temet
a barikád roncsa
amihez a neved
adtad még valaha,
most meg ordítod hogy mehet:
lőjjön le már végre,
hogyha valaki szeret!

most, hogy őszinte ember voltam
mára már a múlt
igazmondó tükrének
foncsorán fakult
"merengve a múltak ütemén"
-én ki nem okult-
úgy sajnálom, rámnézve,
hogy így alakult!

lőjj belém, ha félek,
ha semmit nem remélek,
lőjj, ha már csak vagyok,
de régen már nem élek.
lőjj belém, de kérlek,
addig lőjj, míg élek,
lőjj belém egy párat,
lődd belém a tárat!!!

lőjj úgy, hogy fájjon
tovább vegetálnom,
lődd az agyat is,
ahol egyszer volt egy álom,
lődd meg, hogy a golyó
szívemen találjon,
még egyszer utoljára,
vérem vérré váljon!!!

"voltam én, boldog lángoló", velem
rózsavörös tüzön át vágtatott a ló-meztelen
felhőlombokat markolt mindkét felemelt kezem.
buktam is nagyokat, mind ki rajtam röhögött, együtt röhögött velem
folyókba fulladtam, meghaltam hegyeken
bemutattam a világnak, és a világ csodákat mutatott be, nekem, hitetlen hívőnek személyesen,
és a világ csodákat mutatott be, nekem, hitetlen hívőnek személyesen!

addig amíg hagyom, lőjj engem agyon
addig amíg hagyom, lőjj engem agyon
addig amíg hagyom, lőjj engem agyon
addig amíg hagyom, lőjj engem agyon!!!