Legeltető

Valahogy úgy van ez, hogy már régóta ázik-fázik,
Valami a vértelenségből újra rám talál itt.
Kinyitja árnyékkirakatát a Nap és ámul-bámul.
Figyeli, miért tapossa mindenki az elárvult árut.

Majd megöregszem és kikötöm a gyerekkorom a ház elé,
Legeltetem és figyelem, hogyan nő a tuja a ház felé.
Majd elvisznek élni az ég fölé egy fedetlen házba,
hogy lássa az Isten, kivel hálok az ágyban.

Fedetlen álom-árnyékot láthatsz az égben éjjel,
Jön le minden onnan, festetlen vakolat réme.
Jön le minden, már csak bújik a szem mögött az a kis alvó részlet,
Ami Te voltál hajdan a fák között...

Majd megöregszem és kikötöm a gyerekkorom a ház elé.
Legeltetem és figyelem, hogyan nő a tuja a ház felé.
Majd elvisznek élni az ég fölé egy fedetlen házba,
hogy lássa az Isten, kivel hálok az ágyban.

Valahogy úgy van ez, hogy már régóta ázik-fázik,
Valami a vértelenségből, újra rám talál itt.
Kinyitja árnyékkirakatát a Nap és ámul-bámul.
Figyeli miért tapossa mindenki az elárvult árut.

Majd megöregszem és kikötöm a gyerekkorom a ház elé.
Legeltetem és figyelem, hogyan nő a tuja a ház felé.
Majd elvisznek élni az ég fölé egy fedetlen házba,
hogy lássa az Isten, kivel hálok az ágyban.