Óriások

Egy nagy vászon mögé rejtesz,
Falrafirkált köd vagyok.
Szép a szádon a kőlehelet,
Én papírnehezéknek való vagyok.
És jönnek majd az óriások,
És ők tudják, hogy mit szabad.
Ökölre mennek, ej, ha házhoz
Hozzák azt a zűrt meg zavart!

Hogyha szaladsz, akkor most állj meg, állj meg!

Sorban állnak, az egyik mormol
És belehajol az értelembe.
A másik dönget, csendet parancsol,
Megágyazna ő az én fejemben.
És egyre furcsább az íz a számban,
És egyre nehezebb ezt rágni már.
Még egy pillantás ebben a világban,
És nem zavar már semmilyen határ.

Hogyha szaladsz, akkor most állj meg, állj meg!