Közkút

Ahogy átlépsz, kitakar a besötétült ég.
Ó, a kapumon innen alig él meg kert.
Már a poraimból sincs betevő,
Mondd, miből is vennénk levegőt?
Csak fújd el a szélt és a végtelen izzást!
Vagy ahogy alakul.

Ahogy átlépsz, befagy ez a zavaros télvíz.
Csak az őszünk érlel túl.
Nincs jogod itt elmaradni, nyár!
Hisz’ a porainkból sincs betevőnk,
Mondd, miből is vennénk levegőt?
Csak fújd el a szélt és a végtelen izzást!
Vagy ahogy alakul.

Öntözz túl! Ültess át!
Van, ami száraz még.
Itt közkút sincsen már, amiből innék.
Csak az ide út vezet oda át,
Ahol az elegendőség jut majd rám…