Appendix (Csak Te)

Valaki az idők kezdetén, ahogy az almát az asztalnál szokás, a világot félbevágta,és az átjárók kulcsait az emberek szívébe zárta, hogy az ajtó csak úgy legyen nyitható, ha a két oldalán kettő: egy férfi és egy nő, a kulccsal egyszerre áll elő, de ez egy olyan mese, egy olyan igazságról, amit már nem ismer senki sem. Az emberek ma azt képzelik hogy nincsenek csodák. Nem hisznek semmiben.

Az a nagy romantikus szerelem, amivel könyvtárak teltek meg, ma már nem jó semmire. Valami olcsó kis nyári filmre elég talán két másra nem jó, szimpatikus színésszel. Már a gyerekek sem veszik be ezt a maszlagot.

De különösmódon a gondolat nem veszett el, még ez az istentelen világ sem volt képes kiírtani a lelkekből, mert a helyzet az hogy mindenki egyedül áll a létezésben. Te is. Én is, persze. Meg az a sok millió embernek látszó idióta is mindenfelé. Végtelen egyedül. Képzelgünk arról, hogy vannak mellettünk, vannak velünk mások is, képesek vagyunk megosztani valakivel azt a leírhatatlan, egyedülvaló érzést, ami vagyunk. De gyorsan kiderül, hogy csak korlátokat építgetünk magunk köré, és lebontani vagy átlépni őket...


-A csillagok felől, az égen át
Át a lombokon, tovább a föld alá
Lenn a fák alatt elő a kő alól
hegyke között tovább a réteken
át a városon...-


Még önmagunkat sem ismerjük. Kiismerhetetlen rejtély, hogy miért, hogy mivégre vagyunk mi itt, és mi az értelme ennek az egésznek. De a bankár is hazaér egyszer, és van úgy, hogy senki nem várja, és ebben a pillanatban, és az ehhez hasonlókban, ha máskor nem, egyedül maradunk. És akkor, és ott haszontalanná válnak a jól felépített elméletek, és egy villanásnyi időre felragyog a létezés értelme. A végtelen jövés-menés alatt száműzött gondolat, hogy szeretni kell, hogy szeretve lenni kell és minden más csak ezután jöhet.


-A csillagok felől, az égen át
Át a lombokon, tovább a föld alá
Lenn a fák alatt elő a kő alól
hegyke között tovább a réteken
át a városon...-


Hogy szeretni kell, hogy szeretve lenni kell. És minden más csak ezután jöhet.És minden más csak okoskodás. Az istenített elme haszontalan terméke semmi más. Ezért bárki bármit megadna azért, hogy társat találjon, hogy ordító magányát megossza valaki mással. Még az is, aki ezt soha nem vallaná be senkinek. És csak rohangál le-föl és kapkod ide-oda a sok millió elveszett lélek és próbálgatja a többit, mint valami ruhát és méregeti meg számolgat.
Mert nem akar mást, mint magát egyre szebbnek látni, egyre értékesebbnek és azt hiszi, hogy ettől majd egyszer boldog lesz. Ha majd összegyűjtött mindent, amit lehetett. De a szeretet az egyetlen dolog a világon, amiből egyre több jut annak, aki abból másnak ad. És a tékozlóké a boldogság.


-Elég ha én tudom miért imádkozom,
Elég, ha én tudom, miért az oltalom
Elég ha én tudom miért de féltelek...
A nagyvilág zajától..


Mi kinyitottuk azt a kaput. Pontosan tudjuk, hogyan lehet, hogy az átjáró átjárható. És azt is, hogy mi az ami összetart, hogy a zűrzavar az egy nevetséges illúzió, és szertefoszlik, ha elfordulunk tőle. Nem fontos. Tényleg nem ez a fontos. Nem fontos, hogy mi zajlik odakint. Történjék bármi, nem fontos. Tényleg nem ez a fontos.


-Elég ha én tudom miért imádkozom,
Elég, ha én tudom, miért az oltalom
Elég ha én tudom miért de féltelek...
A nagyvilág zajától..