Valahonnan

kint az utcán, át a téren
kerestelek a közértben délben
vagy a télben és a sárban
én mindig mindent megpróbáltam

hóban áztam, mindig fáztam
a lottózónál mindig vártam
kerestelek minden éjben
hátha eljössz mint a mesében

de nem jöttél, és nem jön el
nem hiszem, hogy érdekel:
hol van már a világvége
az Élet mégis csak megérte

Hol volt, hol nem
én hiszek még a mesében
talán már láttalak olyan
ismerős vagy valahonnan

te lennél mindig nekem az élet
üvölteném jó hangosan
a csel, a gól, a B-közép
abban minden benne van

vagyis minden benne lenne
veled a tér is meggörbülne
menj odébb, nem férek el
ha valakit is valaha érdekel

Hol volt, hol nem
én hiszek még a mesében
talán már láttalak olyan
ismerős vagy valahonnan

olyan … ismerős vagy valahonnan … olyan ismerős vagy valahonnan

a közeledbe kerülni - én ott vagyok, te itt –
a szemed elvitt, esetleg valami tipp?
… hogy jussunk egyről a kettőre végre
én fél tizenegyre, te meg általában délre …

… érkezel … a számod sincs meg nem is létezel
persze könnyebben menne, ha például tudnám a neved
vagy csak annyit, hogy Debrecen, Szolnok vagy Szeged

egy útvonal, egy helyszín kint vagy bent
egy klubban lent vagy a Face-en fent
az Instán, a Twitteren, a Snapchaten
én jobbra húználak a Tinderen

én tanácstalan vagyok, lehet ez a Vég-e
lehet belémégett ez a kép … de
… ez az érzés a gyomromban..
olyan ismerős vagy valahonnan

Valahol itt

Itt vagy, veled én, te meg én
gyere nézd meg
hogy merre sodor az élet
éltet ha nem is kéred
gyere, nem nézlek.

Belemar fenekedbe
a fekete feneketlen fantáziám
odaér, elkap csakis ügyesen
a kezem a kezedre talál.

Gyere, mondom, hogy ez nem London
itt nincsenek karcok a felhokön folyton
gyere, nézd el, hogy itt nem az ésszel
nyílnak az ajtók
és az álmod el is rajtolt.

Csak a nap felé nézek igazán
nem futok utánad
némán állok egy ház teraszán
fakulóban a szín, de a nyár odajár.

Még nem értjük a végét
nem kell, ne nézd a miértjét
botladozni a bajban gondtalan
ez az érték nem lehet oktalan.

Veled érzek, én nem
nézem a holnapot félkészen
csak a pillanat van, nem szédít
összevarr minket, megszépít.

fényt az űrbe

most a víz nagyobb a hídnál,
a sár a lepedőnél,
a repedés a falnál,
a rész az egésznél,
most a tapadás jobb az újnál,
a máj a tüdőnél,
de épphogy csak jobb,
mind az izmokból él,
most az utca falja a lábat
és minden kitér
az útból és a láz
már tarkóig ér,
most a csend dörömböl a zajnál
valami tanácsért,
húzd ki magad, mondja a zaj,
félni nem ér!

az űrbe, az űrbe is vittem már fényt,
elindultam és végigmásztam
az ég peremén,
a legmélyebb óceánba,
az éj hálószobájába is vittem már,
az ölemben vittem a fényt

lejtőkön lefelé
a szélben úszni,
néha elesni,
elesni, gurulni,
ragadni autók kerekén
kavicsként,
kapaszkodj, mondja a kerék,
félni nem ér!

az űrbe, az űrbe is vittem már fényt,
elindultam és végigmásztam
az ég peremén,
a legmélyebb óceánba,
az éj hálószobájába is vittem már,
az ölemben vittem a fényt

nem volt nehéz csak félni nem ér

A Földön kívül

A Földön kívül
A hangok másképp szólnak
A Földön kívül
A szó is mást jelent.

Rajtad kívül
Más nem bízik bennem
Rajtad kívül
Más nem hisz úgysem bennem

Te és én
Rohanunk a fény után.
Én és ő
Megtaláljuk még egymást.

Lehetek bárhol, a szívemből szól,
Mindig a szívemből szól ez a dal.
Lehetek bárki, a szívemből szól,
Hidd el, a szívemből szól ez a dal.

Az én rózsám

Az én rózsám egy olyan szép lány
Hogy koporsója
Arany széf tán
Benne alszik az én rózsám
Arany szeplők pozsgás arcán

És néha van hogy csókot kérek
az én rózsám édes méreg
Koporsója tárva nyitva
benne fekszem én is sírva

Az én rózsám pántlikája
Lobog a szélben vihar cibálja
Úgy szerette az én rózsám
Bús hajában nincsen ott már

És néha van hogy lopva kérem
Az én rózsám hogy haza térjen
Koporsója tárva-nyitva
Benne fekszik ő is sírva

Az én rózsám egy olyan szép lány
Ha keble ringat szívem szét mál
Elaltat majd az én rózsám
S ölel újra egyszer majd tán

És néha van hogy látni vélem
Az én rózsám nyári szélben
Koporsója tárva-nyitva
Benne fekszünk ketten sírva