fényt az űrbe

most a víz nagyobb a hídnál,
a sár a lepedőnél,
a repedés a falnál,
a rész az egésznél,
most a tapadás jobb az újnál,
a máj a tüdőnél,
de épphogy csak jobb,
mind az izmokból él,
most az utca falja a lábat
és minden kitér
az útból és a láz
már tarkóig ér,
most a csend dörömböl a zajnál
valami tanácsért,
húzd ki magad, mondja a zaj,
félni nem ér!

az űrbe, az űrbe is vittem már fényt,
elindultam és végigmásztam
az ég peremén,
a legmélyebb óceánba,
az éj hálószobájába is vittem már,
az ölemben vittem a fényt

lejtőkön lefelé
a szélben úszni,
néha elesni,
elesni, gurulni,
ragadni autók kerekén
kavicsként,
kapaszkodj, mondja a kerék,
félni nem ér!

az űrbe, az űrbe is vittem már fényt,
elindultam és végigmásztam
az ég peremén,
a legmélyebb óceánba,
az éj hálószobájába is vittem már,
az ölemben vittem a fényt

nem volt nehéz csak félni nem ér