A fénybe nézz

Ember
Kelj fel
Tudod, hogy várnak Rád

Új dalt
Forralt
Benned, aki mindent lát

Szétfolyt
Ami rég volt
Mostanra senki sem értené

Kezdet
Végzet
Egyik sem rejtély már

Nyersebb
Verset
Már nem dalolhatnál

Nincsen más, csak a hit és a dac
A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz

Mindig a fénybe nézz
Mert szebbet még soha nem láttál
Biztos a fénybe érsz
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál
Még bírnod kell
Nem felejtheted el
Hogy az a nyughatatlan szív
Lobog benned

Éltet
A lélek
De közben a vágy eléget

A tenger
Egyszer elnyel
De hagyj itt egy szép emléket

Nincs is más, csak egyetlen dal
Amit mindenhová hordasz magaddal

Mindig a fénybe nézz
Mert szebbet még soha nem láttál
Biztos a fénybe érsz
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál
Még bírnod kell
Nem felejtheted el
Hogy az a nyughatatlan szív
Lobog benned

Lighthouse

Never gonna see
Never gonna know
Never gonna try
Never gonna do
Never goin' through
This path and live my dreams anymore

We will never understand -- we will never get a chance
Break free -- from the lies of never trusting in our
Safety -- of believing in our well protected dreams -
I've been confined from the truth for so long -- all my cravings are forever gone
I'm so misled to believe anymore -- in the light to guide me back ashore
Lead me home -- Light my hope

We will never understand -- we will never get a chance
Never gonna feel
Never gonna show
Never gonna pry
Never gonna go
Those things that I longed for anymore

We will never understand -- we will never get a chance
Break free -- from the lies of never trusting in our
Safety -- of believing in our well protected dreams
I've been confined from the truth for so long -- all my cravings are forever gone
I'm so misled to believe anymore -- in the light to guide me back ashore
in the light to guide me back ashore

Láttamoztam

Mesélj most kérlek, milyen volt az, amikor megláttad a fényt
A szemembe, a szemedbe nem ragyog már rég
Csillagporral kóstolgattuk egymás illatát,
Olyan szép volt, olyan jó volt! Kár, hogy vége már...

Fess egy képet, rakd föl a falra, mondjuk balra, ügyesen.
szivárványos a szegélye, ilyen a szerelem!

Kétszersültben a színes rágó, vagy szívfelvarró vegyesen
Egyszer lobban, robban, dobban, ilyen a szerelem!
Csak néha fáj, ilyen a szerelem!
csak néha fáj, csak néha fáj...!

Fess egy képet a falra és rakd fel mondjuk balra,
Rózsaszín szegéllyel, nagy király az élet!
Hogyha csókkal átkarolva hajba kap a fülszinkópa,
Tátott szájjal, ellazulva váratlanul ér a pompa:

De van, hogy néha fáj,
Megragadja szíved, tested, lelked szaporán.
De van, hogy néha fáj
És hagyod mer' ragyog...

Fess egy képet, rakd föl a falra, mondjuk balra, ügyesen
Szivárványos a szegélye, ilyen a szerelem!
Kétszersültben a színes rágó, meg szívfelvarró vegyesen
Egyszer lobban, robban, dobban, ilyen a szerelem!

Láttamoztam a sok jó érzést,
Láttamoztam és vissza adnám, mert néha fáj!
Láttamoztam a sok jó érzést,
Láttamoztam és vissza adnám, mert néha fáj!

Hátam közepe

az összecsapó hullámok közt
csak egy vitorla áll,
mi hiába harcolt az idővel,
most csak az enyészetre vár

majd hosszú évek rekedt hangján
az oldalára dől,
majd korhadt puha testével
szilánkosra tör

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam mögött lesajnálhatsz,
nézz rám

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam közepét megkívántad,
lépj már

hideg vízzel arcot moshatsz,
de az éjszaka szagát
hiába próbálod lemosni,
ha az a bőrödbe itta magát

hiába félsz, nem kímélsz
és nem is tudnál jobban
tovább nyúzni, hisz itt már belül
csakis csupasz csont van

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam mögött lesajnálhatsz,
nézz rám

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam közepét megkívántad,
lépj már

felkarcolnak a szálkás napok,
az agyam lassan kapitulál,
velünk húznak és minden örök,
az idő, lelkünk inhalál

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam mögött lesajnálhatsz,
nézz rám

nézz rám, én úgysem látlak,
a hátam közepét megkívántad,
lépj már

Pixelhibás

Pirossal kihúzom ezt a hétfőt, ezt a keddet
Így lettem turista bizony, nyakamban Nikon
Micsoda életkedvet sugároznak a képek
Ilyenkor valahogy mindenki boldog

Jelöljék a fény helyét színek, a többit fekete foltok
Híres és/vagy szép házak előtt ellövök pár kockát
Egymásról vagy a kirakat tükrében magunkról ahogy szokták
Aztán albumba rakjuk párban, de az egyik mindig más
A tied kifejező és éles, az enyém valami oknál fogva

Pixelhibás!

Bizonytalan vagyok, melyik reggel lett szürke a sárga?
Tanácstalan talánt az igenre, strigulát strigulára
Az asztal még damaszttal teljes, de alatta a lábak
Türelmetlen végrehajtók bevetésre várnak

Hogy lehetne valami kis fényt jelenidőbe tenni?
Ma sem voltunk rosszak és aztán ma sem történt semmi
A fényképről is eltűnt és a helyén sincsen más
Talán mégsem az én gépem az, ami a legelejétől fogva...

Pixelhibás!

Az utcán rég nincs senki csak egy ablak tárva
Küldi a viharjelzést az éjszakába
Odabenn idegenek közt táncolok, hajadból száll az arany permet
Élvezed ahogy a sok pici csillám betölti a termet

Csak a fényt, csak a fényt - csak a fényt!!!

Pixelhibás!

Langyos este, világbéke, jó munkát végzett Bono
A fejünk fölött ezerrel dönget a galaxis-promo
Résen van az ördög, tudja, mire buknak a népek
Nézzétek, ahogy örülnek néhány fényképezőgépnek

Zaj

Világtalan zaj, zajtalan világ,
a város zajában, elbujt egy parány,
parányi tócsák, púder tükörtánc,
a fejjel lefelé világ, aszfalt mennyország.
zajtalan mennyország, mennyországtalan zaj.
az angyalok gödrében elbujt egy avatatlan,
zajtalan igény, igénytelen zaj.
a fülek útján elvész egy maradatlan,
botorkált gombok, bujtat kioldva,
egy hiába repült sólyom súlytalan ólma.
állatok ülnek, villanydrót felhőn,
kövek ugrálnak, eltűnnek erdők!

Ringass mezítlen talpamon,
Takarj be még ráncokkal teli föld,
Egyszeri csendért, egyszeri csendért,
Lélek vagyok, élni szeretnék!

Ringass mezítlen talpamon,
Takarj be, takarj be, még ráncokkal teli föld,
Egyszeri csendért,
Lélek vagyok, élni szeretnék!

Ringass mezítlen talpamon,
Takarj be, takarj be, még ráncokkal teli föld,
Egyszeri csendért,
Lélek vagyok, élni szeretnék!

Világtalan zaj, zajtalan világ,
a város zajában elbujt egy parány,
parányi tócsák, púder tükörtánc,
a fejjel lefelé világ, aszfalt mennyország.
zajtalan mennyország, mennyországtalan zaj
az angyalok gödrében elbujt egy avatatlan,
zajtalan igény, igénytelen zaj,
a fülek útján elvész egy maradatlan,
botorkált gombok, bujtat kioldva,
egy hiába repült sólyom súlytalan ólma,
állatok ülnek, villanydrót felhőn,
kövek ugrálnak, eltűnnek erdők.

Ringass mezítlen talpamon,
takarj be még ráncokkal teli föld,
egyszeri csendért, egyszeri csendért,
lélek vagyok, élni szeretnék

Ringass mezítlen talpamon
takarj be, takarj be, még ráncokkal teli föld
egyszeri csendért,
lélek vagyok, élni szeretnék

Ringass mezítlen talpamon
takarj be, takarj be, még ráncokkal teli föld ,
egyszeri csendért,
lélek vagyok, élni szeretnék!

Ringass mezítlen talpamon
takarj be, takarj be, még ráncokkal teli föld ,
egyszeri csendért,
lélek vagyok, élni szeretnék!

Étel a testben, test az ételben,
egy romlandó húsban, legyek kelnek ki élve
világból innen, a túlsó világba
üzennek lelkek ők is csak kalandra vágynak.

Ringass mezítlen talpamon
takarj be még ráncokkal teli föld ,
egyszeri csendért, egyszeri csendért,
lélek vagyok, élni szeretnék!

Darabokban

fél még bennem ez az idő-tépte szív,
ahogy érzés és gondolat egy ütemre ver,
de a józan ész elég erős, és nagy csatába hív
hol voltam eddig? mér' jöttem el? minden szétcsúszik, darabokban hever

bárhova indulsz, bárhova mész,
a csend megül, és nem beszélsz,
senki sem lát, senki rég

tudom, hogy ott vagy két szó között,
vársz, majd egyszer újra jössz,
és megtalálsz a sok betű között

Mosoly

Hajnali fény, az élet kék egén veled,
életképregényben élek én,
a tábortűz lángja meg sebzett vadként űz,
halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz.
Tükröm-tükröm, kérlek mondd meg nékem,
miért mosolygunk mindannyian többféleképpen,
legyél szín a szürkületben, ha engedi az aurád,
ha túl szűk a szó rád, ne siettesd az órád.

Boldogságban ébredtem fel,
mosolyog a szél,
de a nap már nem felel,
pedig fáradtan estem be az ágyba,
szebb világot vártam, de mindhiába.
Teljfeles hajnalban, játszik az éj,
visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél.
Fátyolos nappal, a vándor útra kél,
itt leszek, ha elmúlik a tél,
majd itt leszek, ha elmúlik a tél.

Mosolyogva ébredek,
mosolyogva félek,
mosolyogva kérek,
mert mosolyogva élek,
mosolyogva nézek,
csak mosolyogva érzek,
mosolyogj, ha kérlek,
a mosolyodból élek.

Te nevetsz, én sírok,
te szeretsz, én bírok,
te kifújsz, én szívok,
te hiszel, én bízok.

Feltétel nélkül szeretni,
(egy nevetés és minden bánat tovaszáll)
félmosollyal a semmibe meredni,
(kell a zuhanás, attól teljes az utazás)
előre-előre felkelve elesni,
fürkésző szemekkel szívedet keresni.
A szomszéd, a főnök, a postás, a kölkök,
a hentes, az óriás, a tündérek, a törpök,
különböző Istenek, de ugyanaz az ördög,
csak akkor telik be a pohár, hogyha töltöd!!

Boldogságban ébredtem fel,
mosolyog a szél, de a nap már nem felel,
fáradtan estem be az ágyba,
szebb világot vártam, de mindhiába.
Teljfeles hajnalban, játszik az éj,
visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél.
Fátyolos nappal, vándor útra kél,
itt leszek, ha elmúlik a tél,
majd itt leszek, ha elmúlik a tél,
majd itt leszek, ha elmúlik a tél.

Te nevetsz, én sírok,
te szeretsz, én bírok,
te kifújsz, én szívok,
te hiszel, én bízom.

Kettő

…Várj még hátha csak
Álmot láttál
Tombolsz, látod a
Másik a helyeden…

Esik az eső és szemetel az ég,
Nézem az ablak vizes üvegét,
Valaki a téren a motoromon ül,
Nevet az eső és belemenekül.

Ugyanaz a haj, ugyanaz a szem,
Az is én vagyok és nem egy idegen.
Ugyanaz a haj, ugyanaz a szem,
Az is én vagyok és nem egy idegen.

Valamit hallok a szobafalon át
Nevet a kilincs mer’ a fele belelát,
Ugyanaz a hang liheg odaát,
Benyitok; az ágyon ugyanaz a hát.

…Mozog és hajlik a közös ütemen,
Az is én vagyok és nem egy idegen…

Az utca kövén

Kint állok az utca kövén,
várok egy újabb reményre,
de nincs, aki dob egy jó szót felém.

Azt sem tudom, hogy merre tovább,
hangom sincs, olyan súlyos az élet,
álmatlanul a semmibe nézek.

Felnőttem, de hangom kevés,
felnőttek a gyermeki álmok.
Miért kell,
mondd miért kell a semmiben élni?

Ahogy futok a sorsom után,
ahogy vágyom egy megértő kézre,
a lét peremén nincs, aki vár!

Nem hiányzom senkinek én,
úgy örülnék családnak, fénynek,
de naponta lenéz az unott világ!

Nem tudom, hogy merre tovább,
hangom sincs, olyan súlyos az élet,
álmatlanul a semmibe nézek.

Felnőttem, de hangom kevés,
felnőttek a gyermeki álmok.
Miért kell,
mondd miért kell a semmiben élni?!

Látod, mennyire félek,
elégtek az álmok!
Újra egy csavargó szél visz tovább.