Apám a vadludakkal

A másik szobában senki van csöndet csinál,
elszökik a napfény, mászik a ház falán,
anyám a konyhában a boldogságot főzi,
apám a kertben felszállásra vár……

Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

Gyökeret vernek a repedések a falakba, nézd, itt
fércelt álmaim szakadtan csüngnek alá,
megsárgult képeink maradtak a kamrában, érik,
anyám a családfán a kilátásra vár.

Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.

A nyári boldogság biciklin, a határban érzi,
elmúlt időknek füstös illatát,
ahogy a vázon utazunk, az apám meg én,
beszőtte az emlék, mint kiadó pókszál szobát.

Várjatok ti éberek mindjárt kelek én is,
addig maradok álmomban, cirkuszban zenélni,
ahol a fűrészporos égen apám a ludakat nézi,
a szárnyas had elejére most már magát idézi,
és azt mondja: aludj nyugodtan, erre senki se jár.