Kollázs

Gyerünk, gyerünk! - mondom magamnak
nehogy lemaradj, lemaradj valamiről
akármiről.
Számolom a lépteimet,
ahogy elrohanok saját magam elől.

A jövő nem létezik - ne is keresd.
Igazából nincs is ami eljön, igazából nincs is hova mennünk.
Sehol se voltunk igazán otthon,
amit kerestünk a kezünkben tartjuk-e?
Nem tudom.

Háztetőkön zongorázz végig, a város óriás kollázst épít.
Megállsz, és asszociálsz,
míg a gyorséttermek lustasága néhány percre önmagába zár.
Öblít a gépi kóla:
ez a nyugalom illúziója.

Hova megyünk? Melyik út vezet haza?
Hova megyünk? Megyünk-e valahova?

Index villan, kihűlt csikkek,
járdán hasaló használt buszjegyek.
Én gyalog megyek.
Zakót húzok a haragomra:
Ne kiabálj!
csak suttogva szólj.

Hiába hívsz egy számot megint,
külföldre húztak a barátaink - erős.
Az erő legyőz.

Csendben ülni, tárgynak lenni,
az őszi esőben elmosódni végül,
lenyomat nélkül.

Hova megyünk? Melyik út vezet haza?
Hova megyünk? Megyünk-e valahova?

Én számolom a lépteimet
Maradni kéne, itt kéne maradni, szaladni kéne, el kéne szaladni
maradniszaladnimaradniszaladnimaradnisza­ladnimaradniszaladni